
Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért
A kutya az ember legjobb barátja. Az angliai Maidstone-ban élő Dave Brooker története valósággal rácáfol erre az évszázados igazságra, hiszen kétéves pulykájával mindenhová együtt mennek, olyan, mintha apa és gyereke lennének – írta a minap a Metro.
Az 56 éves férfinek egyszer több kis pulykára kellett vigyáznia, míg anyjuk a tojásokon ült. Körülbelül fél napig etette őket, ám egyikük azt hihette, hogy Dave az anyja. Míg társai minden gond nélkül visszatértek élőhelyükre, a Trouble Version Two, vagy röviden T2 névre keresztelt állat nem, sőt, azóta mindenhová követi a gazdáját.
Együtt járnak vásárolni, de még kocsmázni is, az italozóban együtt fogyasztanak sajtos-hagymás chipset, a szárnyasnak pedig már saját helye is van.
Nemrég még a fogorvoshoz is magával vitte Dave T2-t, de mikor a recepcióstól megkérdezte, tudna-e „pulykaszitterkedni” egy kicsit, azt hitték, csak viccel. Végül mindenki imádta az állatot.
A férfi már egy ideje egyáltalán nem eszik pulykát, már a karácsonyi asztalon sem kap helyet, ugyanis úgy gondolja, olyan ez, mintha kutyát enne. Néha azt hiszi, kedvence részben ember. Mindössze annyira válnak el egymástól egy nap, míg Dave munkában van.
A férfi bevallása szerint 2014 környékén rettenetes szorongással és depresszióval küzdött, így nagyon jót tett számára, hogy tud valakihez szorosan kötődni.

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal