Pressman korábban Soros György szervezeténél dolgozott, de a peres múltja is elgondolkodtató

A Tűzfalcsoport korábbi írása David Pressman amerikai nagykövet múltját tárja fel.

Az egykori Obama-korszakbeli ENSZ-nagykövet korábban egy Soros-szervezetnél is dolgozott.

  • Pressman a Jenner-csapat tagja volt, amely orosz bankokat perel az amerikai szövetségi bíróságon a maláj repülőgép lezuhanása miatt indított perben.
  • A Biden-kormányzat által magyarországi nagykövetnek kinevezett Pressman azóta hazánkban hívat be magához bírákat.

David Pressman magyarországi amerikai nagykövetté való kinevezése előtt nemzetközi emberi jogi ügyvédként és a Jenner & Block New York-i partnereként dolgozott.

A nagyköveti posztra való jelölése részeként közzé kellett tennie egy etikai nyilvánosságot, amelyből kiderült, hogy 2021-ben több mint 1,73 millió dollár (több mint 600 millió forint) kompenzációt kapott az ügyvédi irodától. Érdekes, hogy a tekintélyes law.com jogi portál egyébként "több mint 1,8 millió" dollárról ír.

                           

Fotó: Tűzfalcsoport

Pressman, aki 2020 júniusa óta volt a Jenner partnere és a cég emberi jogi részlegének társelnöke, a nyilvánosságra hozott dokumentum szerint olyan ügyfeleket képviselt, mint a Princeton Egyetem, a First Republic Bank és az OshkoshCorp.

A manhattani szövetségi bíróságon Pressman tagja volt annak a Jenner-csapatnak, amely két orosz bankot perel a Malaysia Airlines lelőtt járatának 2014-es kelet-ukrajnai lezuhanásakor meghalt amerikai állampolgár nevében.

                               

Fotó: Tűzfalcsoport

De érintett volt Pressman és korábbi ügyvédi irodája a riport szerint a szaúdiak és egykori „kém-mesterük" közötti jogi küzdelemben is.

 A meglehetősen sötét és zavaros történet szerint egy volt szaúdi hírszerző családja, akik száműzetésben élnek, és nemzetközi konfliktusba keveredtek Mohamed bin Salman koronaherceggel, állítják, hogy egyszerű bábokká váltak a királyság azon erőfeszítéseiben, hogy hazahozza a kémfőnököt.

Egy szaúdi bíróság 2022 végén börtönbe zárta Saad al-Jabri két felnőtt gyermekét pénzmosás és a királyságból való jogellenes menekülésre irányuló összeesküvés miatt, azonban az érintettek a vádakat tagadják. A szaúdi hatóságok szerint kudarcot vallott a család azon kísérlete, hogy fellebbezzen az ítéletek ellen. Az al-Jabri család azt állítja, hogy a szaúdi hatóságok beavatkoztak a jogi eljárásba, beleértve a fellebbezési eljárások megkerülését is, amit Rijád tagad.

Az amerikai külügyminisztérium a Reutersnek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „mélyen aggódnak" al-Jabri gyermekeinek fogva tartásáról és elítéléséről szóló jelentések miatt, és hogy Washington „határozottan elítél minden igazságtalan cselekedetet a bűncselekményekkel vádolt személyek családtagjaival szemben".

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Egy szaúdi tisztviselő írásbeli nyilatkozatában azt mondta a Reutersnek, hogy a Jabri gyerekek elítélésével kapcsolatos „fellebbezést helybenhagyták". A fellebbezés, amelyről korábban nem számoltak be, azért érkezett, mert Joe Biden amerikai elnök adminisztrációja aggodalmát fejezte ki magas rangú szaúdi tisztviselőknek a gyermekek fogva tartásával és tárgyalásával kapcsolatban - közölte az amerikai külügyminisztérium.

Ugyanakkor az MbS kezdőbetűkkel ismert trónörökös az elmúlt években megerősítette a hatalmát. Al-Jabri viszont egy másik királyi sarj, Mohammed bin Nayefherceg segédje volt, akit MbS egy 2017-es palotapuccs során trónörökösként elűzött. MbS ma már de facto Szaúd-Arábia ura, a világ legnagyobb olajexportőre és az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségese. Omart és Sarah-t 9 illetve 6,5 év börtönbüntetésre ítélték.

A testvérek összesen 1,5 millió szaúdi riyal, azaz körülbelül 400 000 dollár pénzbírságot és évekig tartó eltiltást kaptak az ország elhagyásától. Ügyvédjük továbbra is fenntartotta ártatlanságuk tényét, és azt mondta, hogy a vádakat nem támasztják alá közvetlen bizonyítékok.

                           

Fotó: Daily Mail

Korábban a Boies Schiller Flexner cégtől érkezett a Jenner ügyvédi irodához, ahol többek között az Epic Games Inc, a New York Yankees Partnership és a Centene Corp. volt az ügyfele - derült ki egy közzétett "jelölési riport" nevű dokumentumból.

Sok magas szintű amerikai tisztségre, köztük nagyköveti posztra jelölt személyeknek is közzé kell tenniük egy, a pénzügyi helyzetéről szóló dokumentumot, amely bepillantást engedhet az ügyvédi javadalmazásba és az ügyfelek kilétébe. Az ügyvédeknek általában tilos a korábbi praxisukat érintő ügyekhez hozzányúlni, legalább a közszolgálatba lépésüket követő egy évig.

Pressman, akinek közzétett dokumentuma tükrözi, hogy 2021 januárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban kapott kompenzációt a Jennertől, nem reagált azonnal az újságírói kommentárkérésekre. A Chicagóban alapított Jenner ügyvédi iroda több mint ötszáz ügyvédet foglalkoztat, és az egy ügyvédre jutó bevétele az American Lawyer szaklap szerint körülbelül 1,03 millió dollár. Egy misszióvezetőként dolgozó amerikai nagykövet alapbére körülbelül 165 ezer dollár. A különbség tehát jelentős mértékű.


Az Obama-kormányzat idején Pressman az Egyesült Államok szenátusa által megerősített különleges politikai ügyekért felelős ENSZ-nagykövet volt. Ezen kívül képviselte az Egyesült Államokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában. 2016-ban nevezték ki a George és Amal Clooney által létrehozott Clooney Alapítvány az Igazságosságért ügyvezető igazgatójának. Szolgálata ott 2020 januárjában ért véget.

Az új nagykövetről viszonylag nehéz információt szerezni. Az sem kizárható, hogy „megtisztították" az internetet a bizonyítékoktól – legalábbis megpróbálkoztak vele. Nem sikerült minden nyomot eltüntetni, ugyanis való igaz, hogy ami egyszer felkerül a világhálóra, az ott is marad. Korábbi egyeteme a New York-i Egyetem jogi karának oldalán bukkantunk rá féltve őrzött titkára: David Pressman korábban egy Soros-szervezetnél dolgozott.

Az American Civil Liberties Union (ACLU) chicagói szervezetének munkatársa volt, ahol sokféle ügyet kezelt, a leírás szerint „többek között peres ügyeket, nyilvános beszédeket/oktatást és érdekérvényesítést". Az ACLU tulajdonképpen a magyar TASZ amerikai megfelelője, és ők is bőven kapnak forrásokat a milliárdos spekuláns Nyílt Társadalom Alapítványától.

Az amerikai demokraták tehát nem mást küldtek a nyakunkra, mint gátlás nélküli egy Soros-katonát. Éppen ezért ne lepődjünk meg azon, ha a jövőben is folytatja a magyar kormány elleni támadássorozatot, és attól sem riad mag, hogy beavatkozzon a magyar igazságszolgáltatásba.


Forrás: Origo

2025. január 08. 14:16
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.