
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Aluszékony és kába volt az a hároméves kislány, akit édesanyja múlt héten vitt a romániai konstancai megyei kórház sürgősségi osztályára, nem sokkal később viszont kiderült, gyermeke nem egy egyszerű megfázástól szenved – számolt be az esetről pénteken a Maszol.
A kicsi tünetei alapján az orvosok azonnal arra gyanakodtak, hogy tudatmódosító szert fogyaszthatott, ezért toxikológiai vizsgálatot végeztek rajta, ami pozitív eredményt mutatott kannabiszra. A gyereket az eredménynek megfelelően kezelték és 24 órára bent is tartották megfigyelésre, majd amikor az állapota javulni látszott, hazaengedték.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kórház értesítette a rendőrséget is, a hatóságok pedig kikérdezték az anyát. Mint kiderült, a nő holland állampolgár, férje pedig román, ezért érkezett Romániába. Azt mondta, a kislány a rosszulléte előtt „valami cukorkát evett”, ám a hatóságok szerint a kislány olyan környezetben volt, ahol marihuánát fogyasztottak, és ennek passzív belélegzése okozhatta a tüneteket és a pozitív drogtesztet.
Az ügyészség büntetőeljárást indított, és értesítették a gyermekvédelmet is a történtek miatt.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott