
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Sean Matthews és Kellie Stanley közösen építették fel észak-karolinai otthonukat, és a férfi azt fontolgatta, hogy a munkálatok befejeződése után egy évvel kéri majd meg szerelme kezét.
A pár szeptember 4-én az otthonukhoz közeli étterembe ment vacsorázni, majd 18:30 körül jelzett nekik az ajtajukon lévő biztonsági kamera, melyen keresztül egyik szomszédjuk üzent nekik, hogy azonnal menjenek haza, mert lángol a házuk – írta meg a FoxNews.
Hiába igyekeztek a szomszédok és később már a tűzoltók is eloltani a lángokat, Sean és Kellie háza porig égett, ám a férfi szerencsére meg tudta menteni az egy ideje már őrizgetett jegygyűrűt.
A Sean maguk köré hívta a szomszédságot, és mindenkinek megköszönte a rengeteg segítséget, majd féltérdre ereszkedett, és megkérte Kellie kezét, aki természetesen igent mondott.
A korülöttük lévők nem tudták, pontosan mit reagáljanak az egyszerre tragikus és gyönyörű eseményre, de a pár nincs elkeseredve, együtt tervezik újjáépíteni otthonukat, és nem sokkal később jöhet majd az esküvő is.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott