Pofátlanság: saját magát is az ügy károsultjának állította be a bíróságon a milliárdos piramisjáték kiagyalója

Még az utolsó szó jogán is csak magát sajnáltatta és tagadta, hogy bárkit is becsapott volna annak a milliárodos csalássorozatnak a tizenegy évre ítélt kiagyalója, akinek a bűnszervezetét Magyar Péter bizalmasa is segítette. A férfi a bíróságon azt adta elő, hogy valójában ő maga is inkább sértettje a bűncselekménynek - írta csütörtökön a Magyar Nemzet.

„A családomról el szeretném mondani, hogy ők is mindenüket beletették ebbe a lehetőségbe, és mindenük odaveszett. Nekünk semmink nem maradt, mindenünk odaveszett” – így sajnáltatta magát az utolsó szó jogán F. Attila, aki a jogerős ítélet szerint bűnbandájával egy egész országot behálózó piramisjátékból milliárdokat szedett össze. A férfi szerint ugyan sok mindenben „hibázott“, de állította: senkit nem csapott be.

F. Attila persze nem volt mindig ennyire „ágrólszakadt”. A korabeli tudósításokból kiderül, hogy az álbróker volt barátnője, az ügy másodrendű vádlottja rá sem ismert a korábban bálványozott férfire.

Kiemelkedő öltözéke volt, feltűnően ápolt külseje, gyémántokkal kirakott drága órája, nagy értékű autói, leginkább határozott, magabiztos jelleme volt, egy nagyon meghatározó, és feltűnő személyiség volt

– fogalmazott S. Angelika. 

F. Attila a semmiből jött, nem volt brókervizsgája, de annyira hitelesen játszotta a szerepét, hogy az emberek hittek neki. Nem úgy a bírónő, aki hosszú évekre fegyházba küldte F. Attilát.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy arról a lap már sokszor beszámolt, a történet szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, Magyar Péter bizalmasát, S. Máriát is a soraikban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. 

Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárd került elő a pénzből. 

Az ügyben 2018-ban jogerős döntés született, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, igaz, F. Attila hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott. Rádásul, az eljárás adatai szerint a nő azután is folytatta az ügyleteket és verte át az áldozatokat, hogy F. Attilát 2012-ben letartóztatták, akivel addig szoros kapcsolatban állt.

 

2024. június 06. 11:37
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...