
Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott
Felidézték, hogy két hete a Fitch Ratings is hasonló megerősítő döntést hozott, a háborús válság ellenére továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartva hazánkat. Mindez azt mutatja, hogy a hitelminősítők változatlanul bíznak a magyar gazdaságban és értékelik a kormány egyensúlyi mutatókat javító intézkedéseit is - mutattak rá.
A minisztérium közleménye szerint a péntek késő este kiadott értékelésében a Standard&Poor's kiemelte: a fegyelmezett költségvetési és monetáris politikának köszönhetően az infláció csökkenő tendenciát mutat és év végére egyszámjegyűre mérséklődik, a folyó fizetési mérleg jelentősen javult.
Mint írják: számos tényező erősíti a gazdaságot. Többek között változatlanul erős a munkaerőpiac, amelyre a veszélyes nemzetközi környezet ellenére a magas foglalkoztatottság jellemző, miközben a munkanélküliség még mindig 4 százalék alatt van.
Emellett a mezőgazdaság teljesítménye önmagában 1 százalékos gazdasági növekedést eredményezhet a tavalyi történelmi aszály után, így a magyar gazdaság idén elkerülheti a recessziót - rögzíti a dokumentum.

Fotó: Jászai Csaba/MTI
A jelentős külföldi beruházások már idén érdemben bővítik az exportkapacitásokat, így az S&P szerint idén az export már 4 százalékkal bővülhet.
A szakértők kiemelik a kormány elkötelezettségét a költségvetési hiány csökkentését illetően: úgy vélik, hogy a kihívások ellenére idén sikerül 4 százalék alatt tartani a deficitet, és a következő két évben az államadósság is folyamatosan csökken majd.
A hitelminősítő hangsúlyozza: továbbra is arra számít, hogy Magyarország megállapodásra jut Brüsszellel a hazánknak járó európai uniós folyósítások ügyében.
A szakértők szerint a reformok megvalósítása zajlik, de elismerik, hogy a források végső felszabadítása nagyban függ az uniós politikai hangulattól. Hozzáteszik: arra számítanak, hogy az uniós források beáramlása mellett folyamatosan tovább erősödnek majd a külföldi beruházások is - olvasható a minisztérium közleményében.
A három nagy nemzetközi hitelminősítő az elmúlt évtized munkájának köszönhetően mind befektetésre ajánlja Magyarországot, és két osztályzattal magasabb besorolást tartanak érvényben most, mint 10 évvel ezelőtt - hangsúlyozza a PM közleménye.
Forrás: MTI

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen

Engedélyt adott Orbán Viktor - Pólókon és bögréken a firkája

Szijjártó Péter: a szankciók alóli mentesség érvényben van, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Donald Trump az amerikai elnök

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések, fókuszban a nyugdíjasok + videó

Rétvári Bence: Brüsszel Magyarországból bevándorlóországot akar csinálni

Megfutamodott Magyar Péter

Teltházas lesz a győri Háborúellenes Gyűlés, kiderült, kik a fellépők

Menczer Tamás: Bódis Kriszta elárulta, a Tisza Párt szerint a bevándorlás nem lényeges