
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Egy 15 éves lány elmondása szerint teljesen véletlenül találkoztak volt barátjával egy bevásárló központ mosdóinak környékén a romániai Galaţi megyében.
A fiú ezt követően erőszakoskodni kezdett exével, majd szexre kényszerítette – számolt be a lány szerda este a hatóságoknak.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Szakértők megvizsgálták az áldozatot, és megállapították, hogy valóban megerőszakolták. A fiút nem találták meg a helyszínen a rendőrök, nemi erőszak miatt azonban eljárást indítottak ellene – írta a Maszol.

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról


