
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A japán kutatók által kifejlesztett fognövesztő gyógyszer embereken való tesztelését szeptemberben kezdik el – írta kedden az UNILAD.
Az emberi testben mintegy 206 csont található, amelyek mindegyike meglehetősen ellenálló. Ha azonban eltörnek, visszatérhetnek eredeti formájukhoz. Bár a fogak hasonló elemekből állnak, mint a csontok, mégsem úgy gyógyulnak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ennek következtében gyakran kerül sor a sérült fog eltávolítására, ami amellett, hogy fájdalmas, a fog végleges elvesztését jelenti. Mindez hamarosan megváltozhat, hiszen a problémára megoldást kínáló gyógyszer már úton van.
Információk szerint az ősszel kezdődő kísérletekbe olyan felnőtteket fognak bevonni, akiknek legalább egy zápfoguk hiányzik.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott