
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette szerdán, hogy nem hisz azon orosz ígéretnek, miszerint csökkentenék harci tevékenységüket, ugyanis szerinte újrarendezik soraikat egy donbasszi támadásra, ezért az ukrán erők újabb csatákra készülnek az ország keleti felén. "Senkinek és semmilyen szép szavaknak nem hiszünk. Országunk minden négyzetméteréért megküzdünk, nem engedjük át" - jelentette ki az elnök a nemzethez intézett legújabb videoüzenetében. Zelenszkij megköszönte a washingtoni kormánynak, hogy további 500 millió dolláros közvetlen segély ígért Ukrajnának az orosz invázióval szembeni védekezéshez, de érzékeltette, hogy országának még többre van szüksége. "Ha együtt harcolunk a demokrácia védelmében, akkor jogunk van segítséget kérni ebben a kritikus időszakban. Harckocsik, repülőgépek, tüzérségi fegyverek. A szabadsághoz nem kevésbé kell a fegyver, mint a zsarnoksághoz" - mondta.
Az 500 millió dolláros új segély szerdai bejelentése előtt az Egyesült Államok már küldött kétmilliárd dollárnyi humanitárius, illetve fegyversegélyt Ukrajnának a háború kezdete óta - jegyezte meg az AP hírügynökség. Ez mind annak a 13,6 milliárd dolláros segélykeretnek a része, amelyet a washingtoni kongresszus jóváhagyott. Zelenszkij a béketárgyalásokról annyit mondott, hogy azon csak "szép szavak hangzanak el konkrétumok nélkül".

Fotó: Twitter / Reuters
Oroszország bejelentette, hogy kizárólag humanitárius céllal tűzszünetet javasolt az ukrán félnek csütörtökön helyi idő szerint délelőtt 10 órától az általa ostromlott déli Mariupolra vonatkozóan, hogy ki lehessen onnan menekíteni az összes civilt. A bejelentést az orosz védelmi minisztérium hivatalos közleményben, majd Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője tette az Interfax hírügynökség szerint. A civilek először Berdjanszk, majd onnan Zaporizzsja városba távozhatnának. Helyi idő szerint csütörtök reggel 6 óráig hagynak időt az ukrán félnek arra, hogy elfogadja az ajánlatot, erről írásban kell tájékoztatnia Oroszországot, az ENSZ-t és a Nemzetközi Vöröskeresztet. A minisztérium azt javasolta, hogy a művelet sikere érdekében abban vegyenek részt a vöröskereszt és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (UNHCR) képviselői is - tették hozzá.
Mariupolt mindeddig nem tudta elhagyni a civilek zöme, és ezért a felek rendre egymást hibáztatták - jegyezte meg az AFP hírügynökség. Az ukrán hatóságok azzal vádolták meg szerdán a megszálló orosz hadsereget, hogy foszfortartalmú tüzérségi lövedékekkel lőtte Marinka kelet-ukrajnai kisvárost. A városnak az orosz invázió február 24-i kezdete előtt tízezer lakosa volt - közölte Pavel Kirilenko, a donyecki régió katonai parancsnoka. A lövedékek okozta tucatnyi tüzet a katasztrófavédelem helyi részlegének emberei oltották el - tette hozzá.
Az 1980-as genfi konvenció értelmében foszfortartalmú fegyverek nem vethetők be civilek ellen, de katonai célpontok ellen igen - jegyezte meg az AFP.Ukrajna már a háború korábbi napjain is megvádolta Oroszországot ilyen fegyverek bevetésével, de utóbbi március 25-én kijelentette, hogy betart minden nemzetközi egyezményt. Kirilenko szerint Georgijevka, Novokalinovo és Ocseretino városokat is lőtték az orosz erők szerdán, de arról nem szólt, hogy milyen lövedékekkel. "Civil életben nem esett kár, de több ház megrongálódott" - tette hozzá. A harkivi ügyészség szerint meghalt egy asszony és 11 éves fia a Szlobojanszke falut érő szerdai orosz légitámadásban.
MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire