
A háborúpárti európai vezetők halálba küldenék a magyarokat Menczer Tamás szerint
A Magyar Nemzet csütörtökön az üggyel összefüggésben megkereste Jámbor Andrást, aki idáig nem válaszolt.
Ügyvédjén keresztül kérdéseket tettünk fel D. Krisztinának is, ám egyelőre ő sem reagált a megkereséskre. Jámbor András saját Facebook-oldalán szólalt meg az ügyben, ám a felvetődő kérdések megválaszolása helyett a politikus csupán terelni próbált.
A pedofilügy kirobbanásának előzménye a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozata a fővárosban. Február 10-én egy símaszkos, felfegyverzett banda hátulról megtámadott és véresre vert egy negyven év körüli férfit Budapesten.
Nem sokkal később kiderült, ez a leszámolás egy akciósorozat része volt. Az Antifa-csoport tagjai február közepéig összesen nyolc járókelőt támadtak meg a főváros négy pontján.

Fotó: MTI/Kovács Attila
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt folytat eljárást az ügyben, és már a támadások első napján külön nyomozócsoportot állítottak fel a tettesek kézre kerítésének érdekében.
A büntetőeljárás során a rendőrség számos helyszínen tartott házkutatást, ekkor kerültek elő azok a felvételek, amelyeken 12. életévét be nem töltött személy sanyargatása, illetve erőszak alkalmazása látható, ami miatt gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával rendeltek el nyomozást.
Forrás: Magyar Nemzet

A háborúpárti európai vezetők halálba küldenék a magyarokat Menczer Tamás szerint

Hann Endre kétségbeesetten magyarázza a Medián bizonyítványát

Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában

Orbán Viktor: ha brüsszelpárti kormány lesz Magyarországon, akkor elküldhetik a magyar fiatalokat Ukrajnába

Orbán Viktor: a nemzeti petícióval most minden magyar nemet mondhat Ukrajna és a háború finanszírozására

Orbán Viktor elárulta, hol és mikor lesz a következő Háborúellenes gyűlés

Orbán Viktor: az ország kiállta a hópróbát

Schiffer András szerint jó a Fidesz szlogenje, „a biztos választás”, a magyar választó a megszerzett kényelmet, biztonságérzetet nem akarja elveszíteni

Szijjártó: a kormány továbbra is nemet mond a migrációra

Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja