Párja 5 éves kislányával fajtalankodott a férfi, a nagyapa egy másodpercet sem habozott

Az idős férfi azonnal cselekedett.

2022. augusztus 29. 11:11

Az eset augusztus 24-én történt a család middletown-i otthonában, Amerikában – írta meg a New York Post.

A nagyapa elsétált 5 éves unokája szobája mellett, amikor megpillantotta, hogy a kislány lánya 22 éves párjának ölében ül.

Az idős férfi furcsának találta a szituációt, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Ám később mégis gyanús lett neki a szokatlanul nagy csend a kislány szobájában.

Ekkor döntött úgy a nagyapa, hogy benéz, minden rendben van-e.

Borzasztó látvány fogadta. A fiatal férfi az ágyon molesztálta a gyereket, mindkettőjük nadrágja le volt tolva.

A nagyapa máris közbelépett, ellökte a fajtalankodó férfit, majd értesítette a rendőrséget.

Fotó: Middletown-i rendőrség

A hatóságok hamar kiérkeztek és elfogták a zaklatót, aki korábban úgy vallott, nadrágja csak véletlenül csúszott le, mikor felállt.

Azóta beismerte, hogy a kislány letolta a saját nadrágját, ez pedig izgalomba hozta őt, ezért tett ő is így.

Átfutott az agyamon, hogy megtegyem-e vagy ne – mondta el a vallomásában a férfi, akit a kislány állításaira alapozva öt hasonló bűncselekménnyel gyanúsítanak, ám ezeket tagadja.

Szeptemberben kell megjelennie a bíróságon.

Kapcsolódó tartalmak: 

Levágta barátja nemi szervét, egyáltalán nem bánta meg, és elmondta, hogy miért

Megrázó üzenetben magyarázta el a nő, hogy miért gyilkolta meg apját és sógorát

Gyermekekre nagyon veszélyes terméket hívott vissza egy áruházlánc
A népszerű termék májkárosító és rákkeltő anyagot tartalmazhat.
Eszméletlenre vert egy 3 éves gyereket, majd kést ragadott a borsodi férfi
Minden ok nélkül bántalmazta a gyermeket, aki eszméletlen állapotban feküdt az udvaron anyja visszaérkezésekor.
Áll a bál: Pedofília és nemi erőszak miatt kell felelni egy parlamenti képviselőnek
A baloldali politikus egy kiskorú fiúval kerülhetett közeli kapcsolatba.
Digitális oktatás közben zaklatta szexuálisan lányát, mindenki élőben látta
A diák tanára és 39 osztálytársa is szemtanúi voltak az esetnek.
Hirtelen összeesett egy tanárnő, azonnal mentőt hívtak hozzá
A fiatal nő minden előzmény nélkül egyszer csak összeesett.
Utolsó segélykiáltás
Az életéért küzd egy 12 éves kisfiú, akinek rosszindulatú nyirokcsomó-daganat támadta meg a szervezetét. Beni februá...
Meggyilkolta az apját az ózdi férfi, majd horrorfilmbe illő módon akarta eltüntetni holttestét
Megölte, feldarabolta, savba tette apja holttestét. A gyilkos korábban nyilatkozott a Tényeknek. Most folytatódott a...
Babázni akar, visszavonul
Már nyolc hónaposak Rúzsa Magdolna hármasikrei. Lujzát, Zalánt és Kevét szeptember végén meg is keresztelték, amit a...
Kamikaze autós tartotta rettegésben a közlekedőket Balatonfőkajárnál - videó
Csupán az egyik sofőr lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
„Vágyom már a szerelemre”
Vágyik a mindent elsöprő szerelemre és szeretne már családot alapítani. Zimány Linda ügyvédi karrierje csúcsán van, ...
Csobot Adél partnere gyújtogatással fenyegetőzik
A Chelsea a Milan ellen szerezné meg első győzelmét a Bajnokok Ligájában
Megszerezte első pontjait a Lipcse a BL-ben
A nagy luxus után most fáradtnak akarja mutatni magát Berki Mazsi - fotó
Bikiniben fotózták a 2022-es magyar szépségkirálynőt - képek, videó