Pár óra alatt öt embert zaklatott egy maszturbáló, nő és férfi is áldozatul esett

Simogatott, önkielégítést végzett, sőt erőszakolni is akart. Négy nő és egy férfi esett áldozatul.

Letartóztatták azt a new yorki férfit, aki pár óra leforgása alatt öt embert zaklatott szexuálisan szeptember 15-én - írta meg a Crime Online.

A 25 éves Justin Washington-t az incidens előtt el kellett volna ítélnie a bíróságnak egy korábbi szexuális bűntény miatt, amit februárban követett el tinédzser rokona ellen. Ám az ügyészek az újabb bűncselekmények elkövetése előtt még nem döntöttek a férfi sorsáról.

Washington Bronxban, egy hajléktalanszálló közelében lakott, így először azt vette célba. Bemászott egy ablakon és egy 18 éves férfi felé vette az irányt. Megsimogatta a fenekét miközben pénzt követelt tőle, majd üres kézzel elmenekült az épületből.

Körülbelül 40 perccel később egy társasház tűzlépcsőjén pihent meg, ahol beütötte egy nő ablakát, majd elővette nemiszervét és heves önkielégítésbe kezdett.

Nem sokkal ezután Washington betört egy ugyanabban az épületben lévő lakásba, majd megpróbált megerőszakolni egy másik nőt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A nemi erőszak kísérlete során az áldozat megharapta Washingtont és kalapáccsal fejbe vágta. Ezen feldühödve a férfi ellopta az áldozat egyik fehérneműjét a fürdőszobájából, majd a lakásból való távozás után ismét maszturbálásba kezdett.

A szexuális ragadozó utolsó áldozata egy hajléktalan nő volt, aki a társasház lépcsőházában aludt. A férfi lehúzta a nő nadrágját, molesztálni kezdte és ismét elővette a nemiszervét, hogy kiélje vágyait.

Az áldozatok külön-külön bejelentést tettek a rendőrségen, majd miután a hatóságoknak összeállt a kép, két nappal később letartóztatták Washingtont. Nemi erőszak kísérletével, betöréssel, erőszakos, szexuális indíttatású bűncselekményekkel vádolják.

Az ügyészek azonban újra tárgyalják Washington ügyét a történtek fényében, az ítélethozatalt szeptember 28-ára halasztották. Addig is börtönben van.

Kapcsolódó tartalmak:

Elkapták! Megállás nélkül fogdosta a nőket, a nadrágját is letolta a Veszprém megyei perverz

Önkielégítést végzett a HÉV-en, elfogták

Kislányoknak mutogatta magát a játszótéren, majd magához nyúlt

2022. szeptember 23. 10:18
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Egy órán keresztül hagyta arccal lefelé a takaró alatt.
Újabb balos megmondóemberek támadják a fiatalok első lakásprogramját - írta a Miniszterelnökség parlamenti és straté...
Magyar Péter ócska személyeskedéssel és hergeléssel próbálja magára irányítani a figyelmet – jelentette ki Kocsis Má...
MEGDÖBBENTŐ - Anyja végezhetett a Nagydorogon megölt csecsemővel. A 25 éves nő azt állítja, rosszul lett és mire mag...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek dél
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek reggel
Közzétette gyorsjelentését a Magyar Turisztikai Ügynökség.