
Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit
A kormány 4,5 százalékra módosított az idei inflációs várakozást, így 91 milliárd forintos kompenzációs juttatást tud kifizetni a nyugdíjasoknak novemberben – hívta fel a figyelmet a Tények gazdasági különkiadásában Palóc André.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője az árrésstopról is beszélt, amelynek köszönhetően közel 900 termék ára csökkent az üzletekben, ezek közül 100-nak pedig akár 40 százalékkal is. A legnagyobb áresés a túró, a tejföl, a joghurt, a sertészsír, illetve a margarin esetében tapasztalható.
Ha szükséges, szélesítik az érintett termékek körét a későbbiekben, és bár Palóc André szerint a kormánynak nem célja, de akár egyéb hatósági szabályozásokat is bevezethetnek, hogy az indokolatlan áremelésektől megvédjék a családokat.
A szakember a növekvő banki költségek kapcsán elmondta, a folyószámlavezetés díja 26 százalékkal, a készpénzfelvételé pedig 15 százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban, a kabinet pedig szeretné, ha visszatérnénk a múlt év végi szinthez, amely lényegesen elfogadhatóbb volt.
A bankok és a kormány között elindult a párbeszéd, az automaták ügyében pedig már sikerült is előrelépni, így a pénzintézetek több lépcsőben minden magyarországi településen helyeznek el ATM-eket.
Palóc André hozzátette, a készpénzzel fizetés alapjog, de ennek technikai feltételei is vannak, így ennek szeretnének eleget tenni az intézkedéssel. Hangsúlyozta, nem érhet senkit semmilyen hátrány csak azért, mert kistelepülésen él, és az nem járja, hogy bárkinek is a járás- vagy a megyeszékhelyre kelljen utaznia, hogy hozzáférhessen a saját pénzéhez.

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett