
A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval
Közleményükben azt írták: a német tartományok közül a stuttgarti székhelyű Baden-Württemberg a kereskedelmi forgalmat tekintve a második legfontosabb partner és a harmadik legnagyobb befektető Magyarországon. Német ipari vezetők meghívására, elsőként mondott búcsúbeszédet a magyar-baden-württembergi gazdasági vegyes bizottság társelnöki posztját is betöltő Palkovics László technológiai és ipari miniszter a nemrég elhunyt Horváth Péter közgazdászprofesszor emlékére rendezett szombati vacsorán Stuttgartban. Az eseményen számos német nagyvállalat vezetője, a Horváth AG mellett többek közt a Robert Bosch GmbH, a Henkel AG, és a Kärcher vezetői, Stuttgart polgármestere, valamint több vezető német egyetem képviselői is részt vettek.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A tárca tájékoztatása szerint a miniszter beszédében kiemelte, "ma már nem képzelhető el úgy egy hosszú távon is eredményes vállalatvezetés, hogy annak gyakorlatában ne köszönnének vissza azok az iránymutatások, amelyeket elsők között Horváth professzor úr fogalmazott meg". Palkovics László hangsúlyozta: az erős kétoldalú gazdasági kapcsolatok, azon belül a gépjárműipar és a kutatás-fejlesztési együttműködési lehetőségek kiaknázása kiemelten fontosak a magyar gazdaság fejlődése szempontjából.
Az autóiparral kapcsolatban felidézte, hogy az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának döntése alapján a szintetikus üzemanyagoknak köszönhetően 2035-től nem szükségszerű kivezetni a belsőégésű motorokat. Mindez nagy eredmény, hiszen ennek köszönhetően sikerül megvédeni a belsőégésű motorokat, amelyekre a magyar és a német autóipar épül. Az autóipar éves kibocsátása megfelel a GDP 25 százalékának - tette hozzá.
MTI

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval

Orbán Viktor: Ha egy országnak nagy a szíve - videóval

Magyar Péter és a Tisza Párt kettős mércéje: pride igen, Bors nem

Orbán Viktor szívmelengető gesztust tett: 80 ezer ember kereste a kisfiút, aki eltűnt a tömegben

Hidvéghi Balázs: Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza megszorító csomagjáról

Orbán Balázs: A következő időszakban az európai integráció történetének egyik legrizikósabb időszakára készülhetünk

Leleplezte a háborúpárti propagandát Donald Trump hírszerzési főnöke

Orbán Viktor mellett állnak az erdélyi magyarok

Tölgyessy Péter: Hatalmas csalódás vár Magyar Péter támogatóira

Aranyvasárnap is érdemes ránézni az árakra, a kormány nem hagyja magára az embereket

Menczer Tamás megmutatta, miként kell tisztességesen bánni az újságírókkal

Olcsó másolat: Magyar Péter még a Fidesz egyik ikonikus himnuszát is lenyúlta (VIDEÓ)