Öt rendőr kellett a pókkrízis megoldásához

Vészjósló sikításhoz riasztották a rendőröket, végül kiderült, hogy csupán egy hívatlan vendégről van szó.

2021. szeptember 04. 07:24

A skóciai Livingstonban élő Hollie Huntert annyira megrémítette egy, az ágyánál felbukkanó nyolclábú teremtmény, hogy sikítani kezdett. A szomszédai azonban azt hitték, hogy valami borzasztó dolog történt vele, így értesítették a rendőröket, akik fel is bukkantak két autóval a ház előtt még hétfő este.

Az egyenruhások azonban a mérgelődés helyett inkább segítettek a lánynak, hogy nyugodtan aludhasson.

"Vagy 40 percet töltöttem el azzal, hogy egy hatalmas molylepkét kizavarjak az ablakon, majd visszamentem a szobámba, és egy hatalmas pókot fedeztem fel az ágy sarkában. Komolyan mondom, akkora volt, mint a tenyerem. Elkezdtem könyvekkel dobálni, majd mikor felém fordult, akkor nekiálltam sikítani és ide-oda szaladgáltam a lakásban. Olyan hangosan sikítottam, hogy a szomszédaim azt hitték, megtámadtak" - mesélte Hollie az Edinburgh Evening News-nak.


Az öt rendőr végül úgy döntött, hogy megkeresi a betolakodót, és eltünteti a lakásból.

"Felemelték az ágyat, a pók pedig kirohant az előszobába. Az egyik rendőr puszta kézzel felkapta és kirakta a szűrét" - folytatta a lány.

A címlapfotó illusztráció.

Gyászol Szabó Ádám, legjobb barátját veszítette el
Az énekes közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt, mérhetetlen a fájdalma.
Rejtélyes, eltűnt egy dunaújvárosi nő, gyanús a férje
Eltűnt egy dunaújvárosi nő, a férjét letartóztatták, mivel bűncselekmény gyanúja merült fel az ügyben - közölte a Fe...
Szülei ölték meg a rákból meggyógyult 9 éves kisfiút
A gyermek holtteste meztelenül hevert a családi ház kertjében.
Meggyilkolta randipartnerét egy kannibál férfi, majd levágta és megette a heréjét
A férfit októberben ítélik el.
Halálos tragédia Siófokon, ablaktisztítás közben zuhant ki egy nő a harmadik emeletről
Az áldozat életéért hosszú percekig küzdöttek.
Tények Plusz adás, 2022. szeptember 26., hétfő
MEGRENDÍTŐ VALLOMÁS - Édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta Szilágyi Liliánát. Az úszónő először...
Tények röviden, 2022. szeptember 26., hétfő
Tények röviden adás
Migránst gázolt egy kamion, métereken át vonszolta maga után
A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Tovább szakadozik a felhőtakaró
időjárás-jelentés, 2022. szeptember 26., hétfő
Megrázó: egy 11 éves gyereket gázol el a vonat Gyürén
A kislány információk szerint szándékosan lépett a vonat elé.