
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
A csodával határos módon maradt életben egy öt hónapos csecsemő a kínai Senhszi tartományban – írta kedden a Mirror.
A baba váratlanul remegni kezdett a görcstől, majd újra és újra elájult, majd elvesztette az eszméletét. Aggódó születi azonnal a hsziani gyermekkórházba siettek vele, ahol az orvosok több vizsgálatot is elvégeztek rajta.
A röntgenfelvételeket látva a szakemberek teljesen ledöbbentek, ugyanis kiderült, hogy egy négy centi hosszú hímzőtű átszúrta a kicsi szívét. A tű előbb a baba hasfalán jutott keresztül, majd a szíve bal kamrájában hatolt be.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az orvosok azonnal megműtötték a gyereket, és sikeresen eltávolították a varróeszközt, majd az intenzív osztályra szállították további megfigyelésre.
A szülők azt állítják, fogalmuk sincs, hogy került a tű kislányuk szervezetébe. Valószínű, hogy a gyerek lenyelte a tárgyat, amely aztán áthatolt a szervein.
Egylőre nem tudni, a baba meddig marad kórházban.
Korábbi tartalom:
Kihajolt a buszból integetni a barátainak a tinilány, meghalt

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban