
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Vasárnap riasztották Milwaukee rendőrségét egy házhoz. A helyi lakosok azért hívtak rendőröket, mert aggódtak, hogy valami történt a házban lakókkal. Horrorisztikus látvány fogadta a rendőröket, amikor az ingatlanhoz érkeztek, öt hullát találtak. Paul Formolo, a rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, hogy négy felnőtt férfit és egy nőt fedeztek fel a házban, mind az öten lövésektől haltak meg.
Hozzátette, hogy letartóztatás még nem történt az ügyben, és az áldozatokat sem sikerült azonosítani, de megnyugtatta a környékbélieket, hogy nem kell a saját biztonságuk miatt aggódniuk. Azt is elmondta, hogy gyanúsított, vagy indíték még nincs az ügyben, ezzel kapcsolatban a lakosság segítségét kérik a hatóságok.
A sajtótájékoztatón a szóvivő azt is elmondta, hogy az eset horrorisztikus. Ezenfelül együttérzését és támogatását fejezte ki az értintett családoknak, és arra is kitért, hogy sajnos nem ritka a városban az ilyen erőszakos bűntény, és igyekeznek mindent megtenni, hogy meggátoljanak további ilyen eseteket.
Tavaly Milwaukee-ban 197 gyilkosság történt. Csak ezen a hétvégén pedig nyolc embert öltek meg. Az áldozatokat hétfőn fogják felboncolni, a nyomozás folyamatban van - írta a Daily Mail.
Címlapfotó: Twitter / @JessicaMadhukar

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek