
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Összeverekedett röviddel felszállás után két pilóta az Air France Genf és Párizs közötti járatán még júniusban. A The Sun szerint az egyik fél nem akarta követni az utasításokat, így felpofozta a másikat, amelyből hatalmas bunyó lett. Megragadták egymást a gallérjuknál fogva, majd előkerült egy aktatáska, amelyet fegyverként használtak.
A légiutaskísérők vetettek végül véget a verekedésnek, miután sikeresen szétválasztották őket. Az utasok vélhetően észlelték a konfliktust, ám a reakciókról nem írnak a külföldi lapok.
A személyzet egyik tagja kénytelen volt az út hátralévő részét a fülkében tölteni, hogy ne törhessen ki még egy összecsapás kettejük között.
Az Air France elítélte a pilóták viselkedését és azonnali hatállyal felfüggesztették őket. Az ügyben nyomozást indítottak.
Címlapfotó: Illusztráció (Facebook/Air France)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott