
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
A 30 éves Reának feltűnt, hogy kislányának széklete szürkés-fehéres színű, ezért elvitte őt kivizsgálásra. Ekkor vette észre az orvos, hogy a babának sárga árnyalatú a bőre.
Két nappal később kiderült, hogy az intő tüneteket súlyos májprobléma okozza. A baba szervében elzáródásokat találtak, így az epefolyadék nem tudott átjutni, ezért lett furcsa színű széklete és sárgás a színe.
Rettenetesen felkavaró volt. Egyszerűen nem vettük észre, hogy a gyerekünk súlyosan beteg
– emlékezett vissza a brit édesanya a szörnyű pillanatra.
Graciet ezt követően beutalták műtétre a legközelebb lévő májspecialista kórházba, a dél-londoni Kings College Hospitalba. A szakemberek azonban elmondták a szülőknek, ha az operáció nem sikerül – melyre 50 százalék esély volt – kislányuknak májátültetésre lesz szüksége.
A babát 6 órán keresztül műtötték. A beavatkozás utáni napok rettenetesen nehezek voltak, Gracie folyamatosan sírt a fájdalomtól, mivel nem kaphatott sok fájdalomcsillapítót.
A műtét azonban nem bizonyult teljesen sikeresnek. A babának sürgősen májátültetésre volt szüksége, így családtagokat potenciális májdonorként tesztelték.
Végre kaptunk egy jó hírt. Gracie és én kompatibilisek voltunk
– mesélte Rea.
A szervátültetés sikerült, de a baba később vérmérgezéssel újra kórházba került, amit szerencsésen túlélt.
A család elmondása szerint lányuk tele van élettel és végre szeretnék maguk mögött hagyni ezt a megpróbáltatásokkal teli időszakot.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe