
Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak
A balesetet követően a helyszínre riasztott tűzoltók azonnal hozzáláttak, hogy túlélők után kutassanak a törmelékek között.
Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint a sérültek ellátására 12 mentőautó sietett a helyszínre, a környékbeli kórházak pedig fokozott készültséggel várják az ellátásra szorulókat.
Mohamed al-Serif, Alexandria kormányzója az al-Ahram állami hírlapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a többnyire nyaralókat elszállásoló épület összeomlása előtt egy "függőleges törésvonal" futott végig az épületen.
Egyiptomban nem ritka jelenség az épületek hirtelen összeomlása: sok helyen egyáltalán nincs szabályozva a lakóházak karbantartása, így az elöregedő épületek biztonsági körülményeit sem felügyelik a hatóságok.
Az észak-afrikai országban évről évre nagy számban épülnek fel engedély nélkül épületek és lakóházak, annak ellenére, hogy a kormány az elmúlt években igyekezett hatékonyabban fellépni az illegális építkezések ellen.
Forrás: MTI

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón