
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
Egy apuka és egy kétéves gyerek holttestét találták meg múlt kedden az angliai Skegness településen, miután a szülő szívrohama után gyermeke éhen halt a sötét lakásban – számolt be az esetről szerdán a Sun. Kenneth régóta szívelégtelenséggel küzdött, a karácsony utáni napokban viszont még találkozott a szomszédokkal, így kizártnak tartják, hogy december 29. előtt halt volna meg.
A szociális munkások először január 2-án kopogtak be a házba a szokásos rutinvizsgálatra, ám mivel nem kaptak választ, így felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, majd elmentek. Két nappal később visszatértek, majd hasonlóképpen az előző látogatáshoz, szintén elmentek. Öt nappal később, január 9-ére sikerült a bérbeadótól kulcsot szerezniük az ingatlanhoz, ekkor viszont már mindkettőjüket holtan találták. Az édesanya a lapnak azt nyilatkozta, hogy Bronsont az apja lábaihoz gömbölyödve, pizsamában találták meg. Kutyájuk, Skylar csodával határos módon életben maradt, ám életveszélyesen lesoványodva találtak rá.
Ha a szociális munkások már az első alkalommal bementek volna a házba, akkor Bronson még mindig élne. De nem csináltak semmit
– fogalmazott az édesanya.

Fotó: Facebook/Sarah Louise Piesse
A lap kérdésére a lincolnshire-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy az egyenruhásokat múlt kedd délután riasztották egy 60 éves férfi és egy kétéves gyermek halálához. A férfi halálát a kedden érkezett jelentés szerint egyértelműen szívinfarktus, a gyerekét pedig kiszáradás, valamint éhezés okozta, már egyikükön sem tudtak segíteni.
A rendőrség befejezte a nyomozást, az idegenkezűség gyanúját kizárták.

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát