
A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus
Kutyái etetéséhez forralt vizet egy férfi 2022 novemberében Somogy megyei otthonában. A vödröt ezt követően a földre tette, és félig betolta a konyhaasztal alá – olvasható az ügyészség szerdai közleményében.
Az apa ezután leült a kanapéra, közben kétéves kislánya és testvére a nappaliban játszottak. A gyerekek az asztal közelébe kerültek, és a játék hevében a kislány beleesett a kutya forró vízzel és állateledellel teli edénybe.
Apja azonnal a segítségére sietett, és a fürdőkádban kezdte hideg vízzel hűteni, közben az egyik rokon tárcsázta a mentőket.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A gyereket életveszélyes állapotban egy budapesti kórházba szállították, testének 35 százalékán másodfokú égési sérüléseket szenvedett.
A szakszerű orvosi segítségnek és a férfi azonnal reakciójának köszönhetően a gyerek felépült.
Az ügyészség életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja a büntetlen előéletű és a történteket megbánó apát, és felfüggesztett fogházbüntetést javasol vele szemben.

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát