Összeégett egy idős nő Szurdokpüspökiben, Nyíregyházán pedig gyújtogathattak

Összeégett egy 80 éves asszony Szurdokpüspökiben, aki gallyakat akart eltüzelni, de az erős szél szétfújta a parazsat, amitől meggyulladt a bozót, még házak is veszélyben voltak. Nyíregyházán pedig méteres lángokkal és hatalmas füsttel égett egy faház szombat éjjel, erről videó készült. A környéken lakók pánikba estek.

Méteres lángokkal égett egy épület Nyíregyházán szombat éjjel. A videóban jól látszik, hogy a tüzet és a hömpölygő sűrű fekete füstöt kilométerekre is látni lehetett. A környéken élők közül sokan megijedtek, így a tűzoltók mellett a városgondnokot is riasztották.

Piros volt az ég alja, lángokban állt egy fa szerkezetű épület, tulajdonképpen egy elhagyatott, használaton kívüli épület. A közelben lévő 10 emeletes tömbházból is többen telefonáltak, hogy tudunk-e a tűzről

– mondta a Tényeknek Bordás Béla városgondnok.

Azt is hozzátette, hogy csak a szerencsének és a tűzoltók gyors beavatkozásának volt köszönhető, hogy nem sérült meg senki. Az eset körülményeit még vizsgálják, de úgy tudjuk nincs kizárva, hogy valaki szándékosan gyújtogatott.

A Nógrád vármegyei Szurdokpüspökiban pénteken akkora bozóttűz pusztított, hogy még a lakóházakat is veszélyeztette.

Egy 80 éves nő kertészkedett a helyszínen, amikor felcsaptak a lángok.

A szomszéd idős néni itt próbálta elégetni a levágott faágakat és hirtelen feltámadt a szél, bepánikolt és már nem tudott a tűzzel mit kezdeni

– árulta el a környéken lakó Berecz Albert.

Az idős nő megégett, mentővel vitték kórházba.

Fejbőrén és a mellkasán súlyos másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, a pásztói esetkocsink fájdalomcsillapítás, emelt szintű légútbiztosítás után szállította sürgősségi osztályra

– nyilatkozta a Tényeknek Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A lángokat végül sikerült megfékezniük a tűzoltóknak.

Nógrád vármegyében idén már 130 hasonló tűzeset történt, a szabadtéren keletkezett tüzek pedig könnyedén átterjedhetnek az épületekre is. A szakemberek ezért arra kérnek mindenkit, hogy egy pillanatra se hagyják magára a kültéren gyújtott tüzet, és mindig legyen a közelben oltóanyag, például víz vagy homok.

2025. június 15. 10:26
Teljes átéléssel csókolta a nőt a bőrdíszműves plakátján, elképesztő videón a hajdúszoboszlói csókfantom!
Hatnapos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, Magyarország születésnapját augusztus 16-tól...
Lelocsoltak benzinnel és felgyújtottak egy virginiai városi tanácsost az Egyesült Államokban a minap.
Elárulta azt is, hogy mi hiányzott neki az űrben.
259 méter. Ennyit úszott le egy levegővel a víz alatt. Szinte elképzelni is nehéz a bravúros teljesítményt, amiről d...
family
Budai Márton, a 34 éves színész most dalszerzésre adta a fejét!
family
Óceánjárók, delfines merülések, toszkán főzőiskolák és búvárkodás, a magyar sztárok idén nyáron sem fogják vissza ma...
family
Nem csitul az amerikai csókkamerás botrány! Mémek, balhék, sztárreakciók, és tönkrement emberi sorsok. Ezt hagyta ma...
family
Ritkán ad interjút és még annál is ritkábban mesél nyíltan a magánéletéről a gyönyörű színésznő, Trokán Anna. Most t...
family