
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Amber Cutts és Lee Clayton összeomlottak, „az elképzelhető legrosszabb rémálmuk” következett be, miután az egy hónapos Orla adenozint kapott és leállt a szíve.
A kislány édesanyja 2020 júliusában kétségbeesetten hívta fel a háziorvost, amikor gyermeke etetés közben rosszul lett.
A szakember csak annyit tanácsolt Ambernek, tartsa szemmel a csöppséget. Az anya azonban továbbra is aggódott, így másnap Orlát kivizsgálták egy kórházban.
A csecsemőnél supraventricularis tachycardiát állapítottak meg, amely során a szívverés hirtelen felgyorsul.
Az orvosok ezt követően adenozint adtak a babának, de az adagolás nem volt megfelelő, feltehetően túl nagy dózist kapott. Emiatt folyamatosanromlott Orla állapota, majd leállt a szíve.
Örökké becsülni fogjuk a vele eltöltött időt, de lesújt bennünket az, hogy már nincs velünk... Soha semmi nem fogja betölteni az életünkben azt az űrt, amit Orla halála okozott
– nyilatkozta az édesapa.
A szülők az utóbbi 3 évben azon dolgoztak, hogy lányuk halálának körülményeit alaposabban kivizsgálják. A legfrisseb információk szerint jövő héten elkezdődik a nyomozás.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért