
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint "ez az intézkedés nem jár semmilyen költségtérítéssel sem az állam, sem a munkáltató számára, mivel a munkából történő kiesés maximális időtartama megegyezik azzal a várakozási idővel, amely alatt a munkavállaló nem kap fizetést a társadalombiztosítástól".
A rendelkezés része a "munka méltóságáért" intézkedéscsomagnak, amelyet februárban fogadott el a parlament a munkavállalók munkakörülményeinek javítása érdekében.
A munka törvénykönyvének reformja több tucat más intézkedést is tartalmaz, például a távmunkát lehetővé tevő helyzetek kiszélesítését vagy a végkielégítések növelését.
Az évente legfeljebb két ilyen rövid távú betegszabadság megszerzéséhez a gyengélkedő munkavállalók ezentúl a nemzeti egészségügyi szolgálat (SNS) honlapján egy egyszerű nyilatkozattal igazolhatják majd távollétüket a munkáltatójuknak.

Az intézkedésnek - amely minden 16 év feletti munkavállalóra vonatkozik - az az egyik célja, hogy megkönnyítse a dolgozók életét, valamint tehermentesítse a közegészségügyi központokban dolgozó háziorvosokat, akik egyedüliként jogosultak igazolást kiadni a betegség idejére.
A portugál egészségügyi minisztérium becslése szerint évente mintegy hatszázezer olyan orvosi konzultáció történik, amely során a legfeljebb háromnapos távolléteket igazolják.
Az online bejelentett, rövid betegszabadságot a koronavírus-világjárvány idején már kipróbálták.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért