
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
A vállalat február 11-én közölte, hogy megmagyarázhatatlan nyomáscsökkenést tapasztaltak a Progressz MSZ-21-ben, amely az eredeti tervek szerint február 18-án vált volna le a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), amelyhez tavaly októberben kapcsolódott.
Az űrhajót ekkor elzárták az állomás többi részétől, és vizsgálatot rendeltek el. A károsodás okát nem tudták megtalálni, de úgy döntöttek, hogy elővigyázatosságból megsemmisítik az űrhajót.
A mostani bejelentés szerint a Progresszt sikeresen leválasztották a Föld körüli pályáról, és beléptették a légtérbe, ahol részben elégett, megmaradt darabjai pedig a Csendes-óceán déli részén, biztonságos területen a vízbe zuhantak és elsüllyedtek.
A vizsgálat késleltette az űrállomáson lévő két orosz és egy amerikai űrhajós hazaszállítását is. Szergej Prokopjevért, Dimitrij Petelinért és Frank Rubióért az új tervek szerint márciusban indul űrhajó a kazahsztáni Bajkonur űrállomásról.
Az ISS az egyike azon ritka területeknek, amelyeken Moszkva és Washington az ukrajnai háború és az amiatti nemzetközi szankciók ellenére is együttműködik.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Roszkoszmosz/Facebook

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról