Oroszlán tartja rettegésben egy város lakóit Romániában

Oroszlán miatt riasztották a katasztrófavédelmet Târgovişte-ben csütörtök reggel, miután a város utcáin látták kószálni a hatalmas vadállatot.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)

Nagy riadalom támadt csütörtök reggel a Dâmboviţa megyében lévő Târgovişte városában, a helyi lakosok ugyanis egy hatalmas oroszlánra lettek figyelmesek, ami az utcán kóborol.

Gabriel Gătej, a Dâmboviţa Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség sajtószóvivője úgy tájékoztatott, hogy az első bejelentés 10 óra 52 perckor érkezett hozzájuk, ekkor az állatot a Priseaca negyedben észlelték. Nem sokkal később, 11 óra 34 perckor újabb bejelentést kaptak az oroszlán ekkor már Romlux térségében sétálgatott.

A lakosoknak figyelmeztető üzenetet küldött a hatóság a RO-ALERT rendszeren keresztül, amiben arra kérik őket, ha tehetik maradjanak otthon – írta meg a Maszol.

Arra is felhívták az emberek figyelmét, hogy semmiképpen se közelítsék meg a vadállatot, ne próbálják lefotózni se.

Egyelőre rejtély, honnan és hogyan került az állat a városba. A târgoviştei állatkert oroszlánjai ugyanis a ketreceikben vannak. Ezt Florina Pârvulescu, a létesítmény igazgatója nyilatkozta az Agerpresnek-nek.

2022. május 12. 11:21
Felrobbant a SpaceX Starship űrrakétája
Szerdán éjszaka történt meg a baj.
Izrael megtámadta Iránban az araki atomerőművet
Izrael az araki atomerőművet és a natanzi nukleáris létesítményt támadta – jelentette be az izraeli hadsereg csütört...
Megszólalt a 16 éves gyereket felpofozó zuglói alpolgármester
Elismerte tettét, de nem mond le.
Orbán Viktor úgy helyretette a baloldali politikust, ahogy még senki + videó
Magyarország az egyik legbiztonságosabb.
Melltartó nélkül nincs vizsga - letapogatva ellenőrzik a női egyetemi hallgatókat egy új szabály miatt
A „melltartó nélkül nincs vizsga” szabály hatalmas felháborodást váltott ki, és jogvédők szerint sérti az alapvető e...
Tények Plusz adás, 2025. június 19., csütörtök
BORZALMAS TRAGÉDIA! - Halálra gázolt egy fiatal férfit a Hév, zenét hallgatott, amikor átszaladt a szerelvény előtt,...
family
Drágám, irány az oltár!
Kaptak hideget-meleget, amikor bejelentették, hogy egy párt alkotnak. Sokaknak szemet szúrt a nagy korkülönbség, meg...
family
Nekem a gyerek a minden!
Hogyan és miért lesz valaki az év testnevelő tanára? Mit kell ehhez tenni? Egyáltalán kik és hogyan döntik el, hogy ...
family
Hedonista voltam, de megbántam!
Hedonista életet élt, hajszolta az élvezeteket, rengeteget evett, sokszor még éjszaka is rászabadult a hűtőre. Nádas...
family
Magyarként Amerikában? Naná!
Domszky László kollégánk nem csak Kapu Tiborék nyomában van nap mint nap! Hanem felkutatott kint, Floridában olyan m...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.