
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
Moszkva kedden felszólította az ukrán főváros lakóit, hogy meneküljenek el otthonukból, majd légicsapás érte a kijevi tévétornyot, ami öt ember halálát okozta, és egy órányi kimaradást okozott az állami tévé műsorában - közölte a belügyminisztérium.
A második legnagyobb várost, Harkivot szintén rakétákkal támadták az orosz erők. Legkevesebb tíz ember meghalt, és több mint húsz megsebesült - jelentették hírügynökségek.
Szerda hajnalban ismét légitámadás érte a Fekete-tenger partján fekvő Mariupolt, és Vadim Bojcsenko polgármester szerint - aki az UNIAN ukrán hírügynökségnek nyilatkozott - az orosz támadás kezdete óta immár 128 ember sebesült meg, 11-en életüket vesztették. Az ukrán hatóságok szerint a háborúnak eddig 350 civil halálos áldozata van.
Egy ukrán hackercsoport szabotázsakciókat akar végrehajtani a kulcsfontosságú orosz infrastruktúra - mint például a vasút- és az elektromos hálózat - ellen az Ukrajna elleni háború megtorlásaként - közölte a hackercsoport egyik koordinátora a Reuters hírügynökséggel.
Ukrán védelmi minisztériumi tisztségviselők a múlt héten megkeresték Jegor Ausev üzletembert és kiberbiztonsági szakértőt, és arra kérték, hogy segítsen megszervezni egy ilyen csoportot, amely azután fennakadásokat tudna okozni az orosz erőket Ukrajnába szállító infrastruktúrában. Ausev állítása szerint csoportja - amely mintegy ezer hazai és külföldi önkéntesből áll - már feltörte több tucatnyi orosz kormányhivatal és bank honlapját, de konkrétumokat nem mondott, mert magyarázata szerint azzal megkönnyítené leleplezésüket.
Noha Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egy keddi nyilatkozatában azt mondta: országa egyetlen katonai egysége sem hagyta el a támaszpontját, később csapatösszevonást szorgalmazott az ukrán határ mentén. Biztonsági kabinetjének ülésén azt mondta az elnök: jelenleg helikopterek és repülőgépek gondoskodnak a határbiztonságról, de máshonnan lövész és tüzér katonákból álló öt taktikai zászlóaljat kell vezényelni a térségbe, és meg kell erősíteni a lengyel határ mentén felsorakozó fehérorosz erőket is. Megerősítette azonban, hogy Fehéroroszország nem vesz részt az ukrajnai háborúban - jelentette a BelTa állami hírügynökség. Egyes független médiajelentések szerint viszont fehérorosz katonákat láttak a Fehéroroszországgal szomszédos Csernyihiv megyében.
MTI/A címlapfotó illusztráció: Fehéroroszország Védelmi Minisztériumának sajtószolgálata

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár