Orosz olajfinomítót ért ukrán dróntámadás - Videó

Ukrán dróntámadás érte szombaton az oroszországi Szamara régióban lévő Szizsran olajfinomítót, és támadást kíséreltek meg a novokujibisevszki olajfinomító ellen is - közölték a helyi hatóságok.

Dmitrij Azarov, a régió kormányzója elmondta, hogy a támadás következtében kigyulladt egy kőolajtermék-konténer a szizsrani olajfinomítóban, hozzátéve, hogy az előzetes adatok szerint nem voltak áldozatok.

Azt is elmondta, hogy a novokujibisevszki finomító elleni támadási kísérletet elhárították, és nem jelentettek áldozatokat.

Az ukrán határ közelében fekvő Belgorod város környékét szombaton már második nap érte ukrán támadás, ezúttal két halálos áldozattal és nyolc sebesülttel járt a területi kormányzó beszámolója szerint.


Egy rakétatámadásban egy férfi és egy nő meghalt, hárman pedig megsebesültek néhány kilométerre az ukrán határtól - írta Vjacseszlav Gladkov a Telegramon.

További öt ember sérült meg egy autóban, amelyet egy ukrán drón talált el.

Pénteken az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása alapján hét ukrán rakétát semmisítettek meg Belgorod felett.

Az ukrajnai Harkiv megyével szomszédos Belgorod ellen gyakorta intéznek rakétatámadást az ukrán oldalról. Tavaly decemberben például egy rakétatámadásban 25 civil halt meg - tették hozzá.

Forrás: MTI

2024. március 16. 15:18
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...