
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
A Pattaya városában nyaraló férfi szombat éjszaka egy nyitott városnéző buszon utazott, amikor egy piros lámpánál hirtelen ő maga vált egy horrorfilm főszereplőjévé. Egy önkívületi állapotban lévő részeg prostituált nekiesett, leharapta a fülcimpáját, majd azonnal le is nyelte azt.
A nő próbált elmenekülni, de a szemtanúk megakadályozták, és feltartották, míg a rendőrök a helyszínre nem értek. A mindössze 25 éves Kannika Kamton a hivatalos személyekre is rátámadt, emiatt megbilincselték őt.
Az alkoholmámorban úszó szexmunkást végül letartóztatták, és eljárást indítottak ellene. Szörnyű tette miatt hamarosan bíróság elé állítják.
Az erősen vérző áldozat fülére szorítókötést tettek, majd a kiérkező mentők a város kórházának sürgősségi osztályára szállították – írta meg a Daily Star.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról