Őrizetben marad az ítélethozatalig a bedrogozva balesetező sztár

Letartóztatásban kell várnia az ítélethozatalt Katie Price-nak. Kétségbeesett családja is megszólalt.

Katie Price, kedd hajnalban egy party-ról próbált meg hazajutni autójával részegen, bedrogozott állapotban. Közel az otthonához azonban letért az útról, és a bokrok közé hajtott. Alaposan összetörte az autóját és ő maga is megsérült. A baleset helyszínére érkező rendőröknek mentőt kellett hívniuk hozzá, akik kórházba szállították.

Katie Price helyzetét súlyosbítja, hogy a járművezetéstől is el volt tiltva, október 13-ig nem ülhetett volna a volán mögé. Korábban is meggyűlt már a baja a hatósággal, a legutóbbi az ötödik eltíltása volt.

Most azonban komoly bajba került, az is lehet, hogy ez alkalommal börtönbe kell vonulnia a 43 éves, 5 gyermekes édesanyának. Kiderült az is, hogy letartóztatásban kell maradnia az ítélethozatalig – írta meg a Mirror.

A sztár családja is megszólalt a történtek után, Katie Instagram oldalán írt üzenetükben, melyben ez olvasható :

” Ezt az üzenetet Katie családja írta. Sajnos már egy ideje aggódtunk Katie-ért, mivel attól tartottunk, hogy mentális problémákkal küzd. Most sajnos beigazolódott a félelmünk. Mellette fogunk állni és támogatni fogjuk őt, ahogy eddig is tettük, családként megadjuk neki azt a segítséget, amire szüksége van. Reméljük, hogy felismeri, hogy nem bír egyedül megbirkózni a problémáival, és elfogadja a segítséget. Arra kérnénk a médiát és a rajongókat, hogy ne zaklassák őt, tartsák tiszteletben a magánszféráját. Megfelelő kezelésre továbbá nyugalomra és időre lesz szüksége ahhoz, hogy ugyanaz a Katie lehessen újra, aki valójában. Szerető gyermek, testvér és anya ” – olvasható a bejegyzésben.

2021. szeptember 29. 12:59
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...