
Sok a kérdés a rezsistop körül, mutatjuk a legfontosabb válaszokat
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét – közölte a Magyar Nemzettel a Központi Nyomozó Főügyészség, hozzátéve: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást.
A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövető elfogása érdekében összehangolt eljárási cselekményeket hajt végre, amelyek jelenleg is folyamatban vannak.
"A nyomozó ügyészség által őrizetbe vett Országos Roma Önkormányzat elnökét érintő ügyről az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően – várhatóan holnap – adunk részletesebb tájékoztatást" – zárul a KNYF közlése.
Arról egyelőre nincs hír, hogy Agócs János elnöknek pontosan milyen szerepe lehet a korrupciós ügyben, mint ahogy arról sem, hogy a nyomozó ügyészek kezdeményezik-e Agócs letartóztatását, vagy más kényszerintézkedés meghozatalát ellene az illetékes nyomozási bírónál.
Agócs Jánost 2019-ben választották meg az ORÖ elnökének.

Fotó: MTI
"Ő volt az, aki az országgyűlési választások kampányidőszakában arról beszélt, lehallgatják őt és munkatársait, amiért az ORÖ feljelentést tesz. Ugyancsak ő volt az, aki Sztojka Attila kormánybiztost vádolta meg zsarolással."
Az ORÖ legutóbb augusztus elején került a hírekbe, amikor Agócs János arról beszélt, a Belügyminisztérium nem utalta el az Országos Roma Önkormányzatnak a harmadik negyedévre járó 160 millió forintos támogatást, pedig annak július 15-ig meg kellett volna érkeznie. Kiderült, a tárca azért nem utalt, mert a korábban kiutalt támogatás felhasználására vonatkozó részbeszámolókat nem fogadták el.
"Tekintettel arra, hogy az ORÖ a »beszámolóit hiányosan adta le, hiánypótlásra volt szükség. A hiánypótlásként benyújtott dokumentumok, illetve a támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzése jelenleg folyamatban van« – válaszolta a Belügyminisztérium a Népszava érdeklődésére."
Agócs János erre azt mondta a lapnak, hogy a minisztérium június 21-én szólította fel hiánypótlásra az ORÖ-t, ennek a roma önkormányzat az előírt öt munkanapon belül, június 28-án eleget is tett. Aztán hetekig nem történt semmi. Végül több mint egy hónap elteltével, augusztus 10-én a belügyi tárca újabb hiánypótlási felszólítást küldött. „Azt a néhány számlát, amit a minisztérium még hiányolt, aznap átküldtük”.
A lap szerint nem zárható ki, hogy a számlák vizsgálata során bukkantak olyan adatokra, ami felvetette bűncselekmény gyanúját, és így kezdett nyomozni az illetékes ügyészség.

Sok a kérdés a rezsistop körül, mutatjuk a legfontosabb válaszokat

„Ma háborúra készülünk” – jelentette be a francia vezérkari főnök

A tiszások egy része sem hisz Magyar Péternek

Kocsis Máté szerint a tiszásoknak ideje színt vallaniuk

Kezdetben még rosszabbra is fordulhatnak a dolgok, ha Tisza nyer – figyelmeztetett egy Tisza-közeli közgazdász

Futótűzként terjed a magyarellenesség az ukrán médiában: egyesek már Orbán Viktorra vadásznának

Menczer Tamás szerint a képlet egyszerű

Dömötör Csaba a Tisza programbemutatójáról: Kár ezért a színjátékért!

A Tisza kamuprogrammal kampányol, a valódi tervet eltitkolják

A Trump-adminisztráció sem hagyta szó nélkül a budapesti embervadászatban részt vevő szélsőbaloldali aktivista tettét

Menczer: Kapitány István és Bujdosó Andrea a Shell-részvényesekkel együtt nyerészkednek a háborún

Orbán Viktor: aki Magyarország leválasztását követeli az orosz olcsó energiáról, az az ellenségünk