
Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó
A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború szinte mindenki vállára nagy gazdasági terheket pakol, de azért vannak olyanok, akik nagyon jól járnak ebben az időszakban.
Vannak, akik degeszre keresik magukat az energiaáremelkedéssel. Igen, most a nagy nemzetközi energiavállalatokról lesz szó
– fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese.
Dömötör Csaba a nyilvánosan hozzáférhető adatokból felidézte, hogy Az osztrák OMV rekordévet zárt, ugyanis adózás után 5 milliárd eurója maradt a cégnek. A Shell minden idők legnagyobb nyereségét érte el 40 milliárd dollárral, ami több mint kétszerese a háború előtti év profitjának.
Hozzátette, hogy a londoni székhelyű BP a cég 114 éves történetének legjobb bevételét érte el a 28 milliárd dolláros nyereségével, ami szintén több mint kétszerese a 2021-es profitnak. A francia Totálnál is történelmi bevétel született, ahol 20,5milliárd dollár volt tiszta profit.
Amerikában a Chevron 35 milliárd dollárnyi rekordbevétellel zárt, ami szintén duplája az egy évvel korábbinak. Emellett egy másik amerikai gigacég, az Exxon 56 milliárd dolláros nyereségét is megemlítette Dömötör Csaba.
Ez nemcsak a vállalat profit termelési rekordja, ennél is több, a nyugati olajiparban még egy cégnek sem volt hasonlóan magas az éves nyeresége. Óránként olyan hét milliárd forintot kerestek
– fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese.
Dömötör Csaba szerint jól látszik, hogy vannak, akiknek „egész jó kis üzlet ez a szankciósdi és az abból sarjadó áremelkedés. Nem nekünk, de a mi bőrünkre”.
Magyarország energiaszámlája közben 4000 milliárd forinttal nőtt. Ezt a cégeknek, a családoknak és a magyar államnak kell fedeznie. Nem jó ez így
− zárta gondolatait a politikus.
Forrás: Magyar Nemzet

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba