
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy szerdai rádióinterjú során az afganisztáni helyzetről kérdezték Ferenc pápát, hogy mi a véleménye az Egyesült Államok és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) hirtelen kivonulásáról, amelynek keretében a tálibok visszafoglalták az országot.
A pápa erre egy Angela Merkelnek, Németország kancellárjának tulajdonított idézettel válaszolt, tévesen.
"Meg kell állítani azt a felelőtlen politikát, hogy az országok a saját érdekeiket másokra kényszerítsek, és külső modellek alapján törekedjenek a demokrácia kiépítésére, anélkül, hogy figyelembe vennék a történelmi, etnikai és vallási kérdéseket, amellyel fittyet hánynak mások hagyományaira" - mondta az interjú során a katolikus egyház vezetője.
A szavak azonban nem Merkel szájából hangzottak el, hanem Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin mondta ezt, mikor a német kancellárral találkozott Moszkvában a múlt hónapban.

Fotó: Orosz Elnöki Sajtóiroda
Augusztus 20-án már maga az orosz elnök is éles kritikákat fogalmazott meg, mondván, hogy a tálibok gyors hatalomátvétele Afganisztán fölött megmutatta a nyugati kísérletek hiábavalóságát, hogy érvényesítsék a saját demokráciai elképzelésüket.
Mint ismeretes, Ferenc pápa is jelen lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-én tartandó záró szentmiséjén Budapesten, a Hősök terén.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott