
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
A rendelet szerint az 5,5 négyzetkilométernyi területre csak a sürgősségi járművek, a buszok, a taxik, a mozgáskorlátozottak, valamint a négy kerületben lakó vagy ott dolgozó autósok és a célforgalmú járművek hajthatnak be, azaz azok, akiknek az indulási vagy érkezési helye a négy kerület egyikére esik (orvosi rendelés, bevásárlás, mozi- vagy színházlátogatás).
A többször elhalasztott intézkedés bevezetése Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármesterének kampányígérete volt annak érdekében, hogy "felszabadítsa az autók által elfoglalt közterületet" és csökkentse a környezetszennyezést, ahogyan azt több európai nagyváros (Madrid, Milánó, Róma) is megtette a központi kerületeiben.
Az elképzelés 2021 májusában történt bejelentése óta az övezet határainak kialakítása komoly tárgyalások tárgyát képezte a párizsi prefektúrával, amely a csütörtökön megjelent rendeletet társszerzőként írta alá. Eredetileg a Szajna bal partján a Boulevard Saint-Germain és a folyó közötti terület, a Cité és a Saint-Louis szigetek, valamint a jobb part felső rakpartjai is a lezárt övezetbe tartoztak volna, de a végső változatból kikerültek.
A párizsi önkormányzat a legforgalmasabb fővárosi főútvonalakon a forgalom "jelentős" csökkenésére számít: a város által megrendelt hatástanulmány szerint az Opéra sugárúton 30 százalékkal, a Sébastopol sugárúton pedig 15 százalékkal csökkenhet a forgalom. A zajszint csökkenésére és a levegőminőség javulására is számít a városháza.
Az önkormányzat jelezte, hogy a hétfőn hatályba lépő rendelet megszegőinek az első, "edukációs szakaszban" nem kell büntetésre számítaniuk, mielőtt a második, "ellenőrzési és büntetési fázis" életbe lép.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló