
Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz
Orbán Viktor hangsúlyozta: komolyan újra "elő kell vennünk" Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését, mert felelősen emellett most nem lehet dönteni.
Azt is mondta, nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne erről döntés, ezért kezdeményezni fognak egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról.

Megjegyezte, úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták: gyorsan és egyszerűen. "Aztán meglátjuk" - tette hozzá. A kormányfő kifejtette továbbá, hogy Ukrajna uniós tagságával átalakulna az Európai Unió teljes gazdálkodási rendszere.
Erre nem vagyunk felkészülve, ezért én azt gondolom, hogy lassítani kell, és mindenképpen meg kell tudnunk az emberek véleményét ebben a kérdésben
- fogalmazott.

A miniszterelnök úgy értékelt: az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki.
Elmondása szerint a vezetők között ugyanakkor egyetértés volt abban, hogy az Európai Uniónak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy "a saját hadseregeinket megerősítsük".
Közölte, a tagállamok vezetői áttekintették az ukrajnai katonai helyzetet, mellyel kapcsolatban elmondta, a 27 tagállamból 26-an amellett érveltek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút. Magyarország a béke oldalán maradt - húzta alá.
Mi azt mondtuk, hogy nem a háborút kell folytatni, hanem a lehető legnagyobb erővel és energiával támogatni kell az Amerikai Egyesült Államok elnökét a béketárgyalásai sikerességében. Tehát nekünk az amerikaiakkal együtt kellene mennünk és a békét kellene megcéloznunk, nem pedig a háború folytatását
- fogalmazott.
Jelezte: a 26 tagállam elfogadott egy dokumentumot, amely a háború folytatásáról és arról szól, hogy Ukrajnát meg kell erősíteni, hogy még tovább tudjon harcolni. Magyarország ezt természetesen nem támogatta, mert a "mi béke melletti álláspontunkkal teljesen ellentétben állt" - tette hozzá Orbán Viktor.
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz

Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal

A Politico szerint Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak

Orbán Viktor: Ha van olaj van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz Ukrajnának

A Kétarcú Konyhája névvel elkészítette Magyar Péter stílszerű menüsorát a Mindmegette

Szijjártó: az ukránok ismét megtámadták a Magyarország földgázellátásához nélkülözhetetlen gázvezetéket

Orbán Viktor vezetésével Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett

Deák: Az RTL értetlenkedett, Orbán Viktor segített!

Gulyás Gergely: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajnának

Menczer: Manfred Weber elismerte, hogy Magyar Péter Ukrajnáért küzd

Németh Balázs: a tiszásokat nem zavarja, hogy az ukránok fenyegetnek minket