Orbán Viktor: rászorítjuk az áremelőket arra, hogy ne emeljenek árat

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában kitért az infláció megfékezésére is. Leszögezte: "először is abba kell hagyni a hókuszpókuszt".

"Én azt a kérdést tettem föl magamnak is, meg a kormánytagoknak is, hogy nézzétek, a termelők, akik állatot tartanak, azok megtermelik a tejet. Tőlük 200 forintért viszik el. Bemegyek a boltba, 550. Azt mondjátok meg nekem, ez hogy van? Ez mitől van? És ha ekkora a különbség, miért kell emelni 30 százalékkal az év elején?" - vetette fel.

Hozzátette: hagyjuk az inflációról szóló blablát, ehelyett fel kell tenni a kérdéseket, hogy kik és miért emelik az árakat, hová kerül a pénz, mit kell tenni, hol lehet segíteni akár a kereskedőnek, akár a termelőnek, akár a feldolgozónak.

Hol tud segíteni a kormány abban, hogy ő a költségeit csökkenteni tudja, és ezért az árat ne kelljen megemelnie? "És hogy tudom rávenni arra, hogy ne emelje már ekkora százalékkal? Mert még a háború alatt megértem, annak sem örülök, hogy háború van, infláció, energiaár-növekedés, akkor az ár visszaköszön, de vége a háborúnak, most béke van, miért emeltek ekkorát?" - nehezményezte.


Orbán Viktor összegzése szerint ezekre a kérdésekre kell világos választ találni, ezért megbízta a gazdasági minisztert, hogy tárgyaljon a kereskedőkkel, "ne most akarjanak meggazdagodni az embereken", amikor éppen jövünk ki egy háborús szakaszból. Mértéktartást kérünk, és ha nem megy szép szóval, kérünk egy intézkedési tervet a gazdasági minisztertől, hogyan lehet erővel rászorítani az áremelőket arra, hogy ne emeljenek árat - jelezte.

Kiemelte azt is, külön kell foglalkozni a nyugdíjasokkal, akiket az infláció még inkább megvisel, mert a nyugdíjak sosem tudnak úgy nőni, mint a bérek.

Ezért kidolgoztak egy rendszert, hogy bizonyos alapvető, de nem 5 százalékos áfájú élelmiszereknél ne áfacsökkentést hajtsanak végre, mert az ebből származó árcsökkenés kétharmada a kereskedőnél marad, hanem áfa-visszatérítést adjanak a nyugdíjasoknak a lehető legegyszerűbb módon.

Ezt a módszert a gazdasági miniszter fogja kidolgozni, az év második felében megvalósul, és fejenként havi 10-15 ezer forintnyi visszatérítési összeget jelent, ezt fogja bírni a költségvetés - jelezte.

MTI/Fotó: MTI

Kapcsolódó tartalmak:

Orbán Viktor: Magyarország a családok adóparadicsoma lesz

Orbán Viktor: elképzelhetetlen Ukrajna uniós csatlakozása

Orbán Viktor: Magyarországon is le kell leplezni a nyugati világ legnagyobb korrupciós ügyét

Orbán Viktor: március elsején indul a drogkereskedők elleni hajtóvadászat

2025. február 28. 13:01
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...