
Orbán Viktor: Öveket becsatolni!
A miniszterelnök Lázár János társaságában próbálta ki a felújított 83-as főutat.
Tenyek.hu 2023. október 15., vasárnap 15:39
Szombaton ünnepélyes keretek között átadták a Pápát Győrrel összekötő felújított, kétszer kétsávos 83-as főutat.
Az avatón elmondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök kiemelete, hogy Magyarországnak mindig a saját útját kell járnia, és a saját maga által épített úton kell járnia.
Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogy mikor ki ellen harcoljunk, hogy kivel éljünk együtt, hogy kivel kereskedjünk, akkor a világ viharai tönkre fogják tenni Magyarországot
– fogalmazott.
Elmondta azt is, hogy a magyar kormánynak két nagy vállalása volt Pápával szemben, ezzel a beruházással pedig már a második is ki lett pipálva.
Úgy vélte, amelyik ország képes ilyen nehéz időkben is bővíteni az úthálózatát, az ilyenkor is nagy teljesítményekre képes.
Az ünnepségen részt vett Lázár János építési és közlekedési miniszter is, aki a kormányfővel együtt indult egy tesztvezetésre a Magyar Közút autójával.
Rossz szögben ülsz
– magyarázta Orbán Viktor, mikor az anyósülésen helyet foglaló miniszter gyorshajtást feltételezett nála.
Lázár János útközben elmondta, hogy a 110 milliárd forintból 36 kilométeres szakaszon megvalósuló felújításnak köszönhetően a Győr és Pápa közötti 50 perces út a felére csökken.
Ez nagyon nagy megnyugvás számomra, mert az életemet kockáztatom
– könnyebbült meg látva, hogy a miniszterelnök számára a forgalomban vezetés sem okoz gondot.
+Ez is érdekelheti

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár




