Orbán Viktor: mi magyarok, bármire képesek vagyunk

A polgári-nemzeti világban biztosan azok vannak elsöprő többségben, akik azt mondják, büszkeségből, szívből, hogy mi magyarok, ha összeadjuk magunkat, bármire képesek vagyunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mandiner Youtube-csatornáján vasárnap délelőtt közzétett interjúban, a Hotel Lentulai podcastban.

A kormányfő rámutatott: a másik oldalon inkább olyan karakterű emberek vannak, akik ebben kételkednek.

Kiemelte, nagyon fontos, hogyan tekint egy közösség saját magára: úgy, hogy vannak dolgok, amikhez soha az életben semmi közünk nem lehet, mert kicsik vagyunk, és ott nekünk nem osztanak lapot, vagy úgy, hogy mi is vagyunk valakik, versenyképesek vagyunk, mert nem csak a méret számít, és amire más képes, arra mi is képesek vagyunk.

Arról, hogy Kapu Tibor magyar űrhajós küldetését pártpolitikai alapon támadják-e, kifejtette: az a kérdés, hogy mindez pártalapon történik-e. Ő arra hajlik, hogy arról van szó, magyarok vagyunk, és egybehangzóan egyet mondani és gondolni nekünk nagyon nehezen meg. Ha visszajön Kapu Tibor, mindenki azt mondja majd, hát ez egy nagy dolog volt - mondta.

A kormányfő beszélt arról is, hogy gondolkodásmódjában a radikális magyar hagyományt követi. Gondolkodni radikálisan kell, de cselekedni a politikában nem szabad radikálisan - tette hozzá.


„Nem Magyar Péterrel vagy a Tisza Párttal, hanem a "gazdáikkal" vitatkozom”

Nem Magyar Péterrel vagy a Tisza Párttal, hanem a "gazdáikkal" vitatkozik - hangsúlyozta Orbán Viktor az interjúban.

Kijelentette: a magyar politika alapszerkezete évszázadok óta változatlan, "az a kérdés, ki a te gazdád".

Hozzátette, az övé a magyar nép, "én a magyarok embere vagyok, én a magyarokat szolgálom", az ellenfél és a gazdái viszont sosem azt akarták, ami a magyaroknak jó.

Mindig valahonnan kívülről vezették le, hogy mire is volna szüksége ennek az országnak. És az ilyen embereket mindig megtalálják azok a külföldi hatalmak, akiknek fontos, hogy mi történik Magyarországon, és befolyásolni akarják a magyar eseményeket - mondta, megjegyezve, ezért vitatkozik a Tisza Párttal és Magyar Péterrel minden hónapban Brüsszelben.

Viccesen hangzó mondat, de azért van benne egy kis fájdalom is, amikor azt mondja az ember, hogy velünk azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak, velük meg azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaznak. És mégis rá szavaznak - fogalmazott az interjú során a kormányfő.


„A kormányoldal megvalósította másfél évtizeddel ezelőtt tett ígéreteit”

A politika nem a futballra, hanem a rögbire hasonlít, ahol "futás közben kell verekedni, és ha a labda nálad van, nem te támadsz meg mást, de téged állandóan megtámadnak", és "ha elkényelmesedsz, letepernek" - mondta Orbán Viktor.

Kijelentette, a kormányoldal megvalósította másfél évtizeddel ezelőtt tett ígéreteit, van nemzeti kormány, nemzeti-polgári-keresztény alkotmány, megtörtént a gazdaság teljes átalakítása, de ez nem jelenti azt, hogy minden a helyére került már.

Itt még rengeteg meló van - jelentette ki Orbán Viktor, aki úgy nyilatkozott, nem szabad hagyni az elkényelmesedést, de szerinte "egyébként sem úgy nézünk ki, mint aki reggeltől estig lógatja a lábát", és a munkába "naponta bele van téve az a 14-16 óra".

Hangsúlyozta, oda kellene eljutni, hogy a kormány milyenségétől függetlenül rendben mennek a dolgok. Magyarország nem tartozik azon európai államok közé, ahol "ha nincs kormány, észre sem veszed" - mutatott rá.

A kormányfő úgy értékelt: mi azon népek, nemzetek közé tartozunk, amelyek történelmük, karakterük miatt olyanok, hogy "ha nincs jól működő állam és azt vezető kormány, akkor az egész közösség széthullik, megbénul, megáll".


„Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak”

Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő azt mondta, nagyon ritkán bukkan föl a politikáikban olyan született tehetség, mint amilyen Varga Judit volt.

A politikában olyan soha nincs, hogy valaki készen lenne, a tapasztalat a lényeg, amiből mindig lehet többet felhalmozni, Varga Juditnak kellett volna még négy-nyolc év, de meg volt benne minden, ami ahhoz kell, hogy egy országot valaki tudjon vállalni, meghozza a fontos döntéseket - értékelt Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott, fájdalmas és dühítő, ami Varga Judittal történt, emellett óriási pazarlás az ország számára.

A miniszterelnök felidézte, a korábbi igazságügyi miniszterrel "végigszenvedte" hivatali idejének utolsó egy, másfél évét, legalább háromszor akart lemondani, mondván, nem bírja azt, "ami otthon van". Kitartott, amíg kitarthatott - tette hozzá.

MTI/Fotók: Orbán Viktor Hivatalos Facebook oldala

2025. július 06. 11:36
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...