
Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból
Az évek során mi lettünk az útépítések kormánya: 2010 óta a gyorsforgalmi utak hossza másfélszeresére nőtt, az állami vagyont 15 év alatt megdupláztuk. Magyarország büszke lehet erre a teljesítményre
- mondta Orbán Viktor.
Hangsúlyozta: a kormány elhatározta, hogy minden megyei jogú város elérhető lesz gyorsforgalmi úton, és az elmúlt években be is kötötték a gyorsforgalmi hálózatba Egert, Szolnokot, Salgótarjánt, Sopront és Kaposvárt. Hozzátette: az M44-es út átadásával pedig Békéscsaba is "belép ebbe a klubba".
Jelezte azt is: itt nem állnak meg, a következő években háromsávosra bővítik az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályát, valamint megépítik az M8-as autópályát is, és Budapest érintése nélkül lehet majd utazni Nyugat- és Kelet-Magyarország között.

„Régi adósságot törlesztünk a Bács-Kiskun és Békés vármegyeiek felé”
Orbán Viktor az átadó ünnepségen azt mondta, hosszú évtizedekig mostoha része volt ez Magyarországnak, se akarat, se pénz nem volt arra, hogy bekössék az ország közlekedési és gazdasági vérkeringésébe, pedig a kommunizmus megdöntésében és Magyarország függetlenségének visszaszerzésében döntő szerepet játszó települések találhatók itt.
Elmondta, a kormány 2016 óta folyamatosan dolgozik ezen az útvonalon, 2019-ben adták át az M44-es Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszát, 2020-ban "kihúzták" az utat Békéscsabáig, 2021-ben Lakitelekkel is összekötötték, tavaly pedig Szentkirállyal, most Kecskemét volt soron.
Orbán Viktor azt mondta, még nem végeztek, mert Békéscsabáról Budapestre ugyan már közvetlen az összeköttetés, de fordítva még nem, az talán jövőre lesz kész.
Hozzátette: több mint 125 kilométer gyorsforgalmi utat építettek ki, sokat javítottak az itt élők életminőségén, ezt a vidéket ugyanis szorgalmas, boldogulni akaró, hazájukat szerető, nemzeti érzelmű emberek lakják. Ez a hely és az itt élők a bizonyíték arra, hogy "a vidéki levegő magyarrá tesz" - fogalmazott.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Hatalmas ováció fogadta Orbán Viktort

Dér Heni lélegzetelállító produkcióval nyitotta meg az egri nagygyűlést - Videó

Elképesztő tömeg köszöntötte Orbán Viktort Egerben - Fotók

A Fidesz lendületben, a Tisza megfáradt, állítja az elemző - Videó

Orbán Viktor: Kaposvár után ma Egerben folytatjuk az országjárást - Videó

Nem bírt a vérével Kéri László: azt szeretné, ha Orbán helyett Zelenszkij vezetné Magyarországot (VIDEÓ)

Sokkoló áremelkedés Nyugat-Európában – ezt eresztené rá a tiszás Tarr Zoltán a magyar autósokra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Ha nincs olaj, nincs pénz + videó

Szijjártó Péter: Elég a színházból, még a mai napon indítsák újra a Barátság kőolajvezetéket!

Menczer Tamás: A budakörnyéki kábítószer-kereskedőknek kampó