
Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval
Hozzátette: hisz abban, hogy a mostani eszközök elegendőek ahhoz, hogy az év végéig 10 százalék alá menjen, azaz egy számjegyű legyen az infláció.
A multinacionális kereskedőláncok kihasználják a háború és a szankciók okozta áremelkedéseket, és megpróbálnak többet emelni, mint lehetne. Ennek komoly szerepe van az infláció alakulásában, ezért fel kell lépni az árspekuláns multikkal szemben, ahogy meg is tettük - mondta.
A miniszterelnök közölte: az inflációban szerepe van a háborúnak és az arra adott szankciós válasznak is. A kormányfő hangsúlyozta: ezek ellen is fel kell lépni.
48 milliárd forintnyi többletet jelent a kőolajszállítási tranzitdíj megemelése
Magyarországnak 48 milliárd forintnyi többletet jelent, hogy az ukránok három és félszeresére emelték a kőolajvezeték használatának tranzitdíját - közölte a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta, a benzinhez szükséges olaj Oroszországból Ukrajnán keresztül érkezik és Magyarországnak fizetnie kell a cső használatáért. Ezt a díjat az ukránok egyik napról a másikra megemelték - jegyezte meg.
A kormányfő közölte, a benzinkereskedelmet Magyarországon a magángazdaság intézi és ennek a gazdaságnak a szereplői ezt a többletet azonnal beépítik az árakba, ez pedig meglöki a benzin árát és fél százalékkal növeli az inflációt.
Orbán Viktor azt mondta, az áremelés miatt ellentétes érzelmei vannak, mert miközben nagyon dühös, azt is látja, hogy "szerencsétlen ukránok" az életükért harcolnak, pénzük, fegyverük nincs, túlerővel állnak szemben, ennek ellenére nem a béke, hanem a háború folytatása felé hajlanak és megpróbálnak mindenhonnan pénzt begyűjteni.
Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy eltérítsük az ukránokat attól, hogy ezt a politikát folytassák - fogalmazott Orbán Viktor.
A gazdasági helyzet romlása fogja rászorítani az uniós államokat, hogy belépjenek a béketáborba
A gazdasági helyzet romlása lesz az a döntő tényező, ami rá fogja szorítani az európai uniós államok kormányait, hogy belépjenek a béketáborba és minél hamarabb véget vessenek az ukrajnai háborúnak - jelentette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök hozzátette: ezt a háborút Ukrajna nem tudná vívni, ha mi nem adnánk hozzá fegyvert és rengeteg pénzt.
A háború kitörése óta "száznyolcvanegynéhány milliárd forint európai pénzt adtunk Ukrajnának és ezért a pénzért cserébe egyetlen lépéssel sem kerültünk közelebb a békéhez, sőt, inkább távolabb vagyunk tőle" - fogalmazott a miniszterelnök.
Megjegyezte: a döntő eszközök az amerikaiak kezében vannak.
„Ha Brüsszel nem lép, akkor nemzeti hatáskörben meghosszabbítjuk az ukrán gabona behozatali tilalmát”
Ha Brüsszel nem lép, akkor Magyarország -összefogva Romániával, Lengyelországgal és Szlovákiával - nemzeti hatáskörben meghosszabbítja az ukrán gabona pénteken éjfélkor lejáró behozatali tilalmát - közölte a miniszterelnök.
"Egyelőre a brüsszeli bürokraták nem akarják ezt meghosszabbítani, és ha mai éjfélig ők nem hosszabbítják meg, akkor nemzeti hatáskörben néhány ország összefogva - románok, lengyelek, magyarok, szlovákok - mi meg fogjuk hosszabbítani nemzeti alapon ezt a behozatali tilalmat, amiből egy komoly brüsszeli küzdelem lesz" - fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette: minden nap ilyen csatákat kell vívni, mert Brüsszel nem hajlandó a tagállamok és az európai emberek oldalára állni, hanem a gabonaügyben is inkább amerikai érdekeket képvisel.
Értékelése szerint ugyanis az ukrán gabona valójában nem ukrán, hanem "már régen valószínűleg amerikai tulajdonban lévő területről származó kereskedelmi termék", ez pedig egy újabb dimenzióját nyitja ki az Ukrajnáról szóló vitának, hogy ezen a háborún ki nyer, ki veszít. Az biztos, hogy Amerika nyer, Európa pedig veszít - hangsúlyozta.
Orbán Viktor: célom, hogy a gyermeket vállaló családok jobban éljenek, mint a nem vállalók
Orbán Viktor személyes céljának nevezte, hogy Magyarországon a gyermeket vállaló családok jobban éljenek, mint azok, akik nem vállalnak. A miniszterelnök erről is beszélt a Kossuth Rádióban.
A kormány célja, hogy aki gyereket vállal, az anyagilag is jobban éljen, mint azok, akik nem, és hogy a fiatalok ne rettenjenek vissza a gyermekvállalástól azért, mert pénzügyi, gazdasági nehézségeik vannak.
A miniszterelnök kiemelte: Európában nincs közös demográfiai politika, mert ha mindenki úgy gondolkodna, mint mi, akkor Európában az első számú politikai probléma a demográfiai probléma lenne.
Ezért tartunk olyan fórumokat, mint a demográfiai csúcs tegnap és ma Budapesten, hogy rávegyük a döntéshozókat, hogy "tessék ezt is napirendre tenni" - fogalmazott a miniszterelnök.
MTI

Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval

A politológus szerint minden a Fidesz mellett szól

Menczer: Az ukrán nagykövet hazudik és támadja Magyarországot

Nagy Ervin nem vitázik Vidnyászky Attilával, akitől olyan sallert kapott, a fal adta a másikat

Orbán Viktor: Április 12. A biztos választás!

Sulyok Tamás döntött, hogy mikor lesz a parlamenti választás

Itt a bizonyíték: a Tisza nem támogatja a háborúellenes aláírásgyűjtést és lenézi a vidékieket

Gulyás Gergely: a választások tétje, hogy kimaradunk-e a háborúból

Bóka János: Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit, mert tőle együttműködést vár

NGM: folytatjuk a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

Szentkirályi: nem igaz, hogy Bajnai Gordon visszavonult

Orbán Viktor, Donald Trump, Andrej Babis, Geert Wilders és mások is promótálják az idei CPAC Hungaryt