Orbán Viktor: Magyarország támogatja Moldova EU-s tagságát

Magyarország feltétel nélkül támogatja Moldova európai uniós tagságát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Dorin Recean moldovai kormányfővel.

 

Orbán Viktor hangsúlyozta: a két országnak nincs rendezetlen ügye, és pozitívan tekint egymásra, keresi az együttműködést, a diplomáciai kapcsolatok sűrűsége és ereje valamilyen okból mégsem olyan, mint lennie kellene.

Hozzátette, az aktuális találkozó célja ezért a szorosabb együttműködés létrehozása, hiszen minden alapja megvan annak, hogy a két ország sokkal jobban működjön együtt, mint eddig.


Magyarország eddig is támogatta Moldova EU-tagságát, ezután is ezt tesszük, ebben nincsen semmilyen kompromisszum, nincsen vita - jelentette ki Orbán Viktor.
Elmondása szerint Moldova egyenes úton halad az uniós tagság felé, Magyarország pedig megérti azt a geopolitikai környezetet, amely szükségszerűvé teszi a mihamarabbi csatlakozást.

Hozzátette: nemcsak arról van szó, hogy az európai uniós tagság jó Moldovának, hanem arról is, hogy az Európai Uniónak is szüksége van új energiára, szüksége van olyan országokra, amelyeket kiegyensúlyozott, stabil és dolgozni akaró emberek által lakott országokként ismernek.

Moldovának ugyanis jó a reputációja Európában a vendégmunkásai miatt - közölte, kiemelve: "mi is úgy tartjuk őket számon, mint akik akarnak, tudnak és szeretnek is dolgozni, és ma az Európai Unióban pontosan ilyen emberből van kevés".


A magyar kormányfő a moldovai miniszterelnökkel közös sajtónyilatkozatában úgy értékelt: "bántóan hosszú idő" az a nyolc év, amennyivel ezelőtt Moldova aláírta a társulási megállapodást az Európai Unióval. Reményét fejezte ki, hogy a csatlakozási tárgyalások gyorsaságával az elvesztegetett idő egy részét vissza tudják nyerni.

Magyarország már túl van az EU-csatlakozáson, ezért tudja, hogy ez rendkívül bonyolult feladat - mondta Orbán Viktor, és felajánlotta, hogy Magyarország és annak diplomáciai akadémiája nagy számban fogad Moldovából érkező diákokat.


A két ország 32 éve áll diplomáciai kapcsolatban, 4 éve írt alá stratégiai partnerségi megállapodást, mára pedig a Magyarország és Moldova közötti kereskedelem rekordot döntött, elérve a 200 millió dolláros sávot - emlékeztetett, hozzátéve: ezt folyamatosan emelni szeretnék.

Arra is kitért: Magyarországnak jó lenne, ha Moldova és az Európai Unió között vámmentes kapcsolat lenne.

"A gyógyszeripari kivitelünk folyamatosan, sőt rohamosan nő, erősek vagyunk az élelmiszeripari termékeink kivitelében is, ott vagyunk a bankszektorban és ott vagyunk a légiközlekedésben is" - fogalmazott.

Közölte: Magyarország tenni kíván annak érdekében, hogy a két országot ismét közvetlen légi járat kösse össze, akár már március végétől.


Mivel mindkét ország importálja a gazdaság működéséhez szükséges energiát, Magyarországnak és Moldovának is az az érdeke, hogy a közép- és délkelet-európai térségben az energiahálózatok minél fejlettebbek legyenek; ez gazdasági és katonai biztonságot is jelent - fejtette ki.

Az egyetértés a két kormány között minden stratégiai kérdésben átfedést mutat - összegzett, hozzátéve: a tárgyalások munkaebéd keretében folytatódnak csütörtökön.

Forrás: MTI / Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

2024. január 25. 14:19
Borzasztó, halálra gázolta 7 éves nevelt lányát egy férfi Mezőkövesden
Nem vette észre, hogy a gyerek az autó előtt guggol, és áthajtott rajta. Most vádat emelt ellene a Miskolci Járási Ü...
Fojtogatta, nyakon szúrta, végül vascsővel ütlegelte áldozatát Kecelen
Minősített emberölés miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki az őt házába fo...
Szijjártó: minősíthetetlen a nemrég kiutasított ukrán ügynök "patkányozása"
Minősíthetetlen Tseber Roland nemrég kiutasított ukrán ügynök friss Facebook-bejegyzése, amelyben "sarokba szorított...
Hidvéghi: egyre több Voks 2025-ös szavazólap tűnik el
Egyre több jelzés érkezik a kormányzathoz arról, hogy a megtörtént kézbesítés ellenére nem érkeznek meg a címzettekh...
Vérvarjak tartják rettegésben Tatabányát, kórházba juttattak egy nőt
Támadórepülésben rémisztgetik a helyieket.
Előbb verekedett, majd kocsit lopott, végül balesetet okozott
Vádat emelt a Makói Járási Ügyészség azzal a három férfival szemben, akik 2022 novemberében ittasan, egy szórakozóhe...
Nekem bejött az élet!
Túl van a 70-en, de úgy él, mint 30 évesen. Sose járt még fogorvosnál, hetente 100 órát dolgozik, ami igazából a hét...
family
Könnyeimmel küszködöm!
Azért az sok mindent elárul, hogy évekkel a halála után is emberek ezrei mozdulnak meg, és gyűlnek össze, hogy emlék...
family
Nem akarok kövér lenni!
350 kilóval Kiss Géza Magyarország egyik legkövérebb embere. Pontosabban csak volt, ugyanis elhatározta, hogy elég v...
family
Nem tagadom, stresszelek!
Izgul, sőt, inkább stresszel a szülés miatt Vajna Timi. Közeleg a nagy nap, most végre elmeséli, hogy hogyan szeretn...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.