Orbán Viktor: Magyarország határozottan békepárti

Arra számítok, lesz egy olyan Európai Parlament, ahol a békepártiak többen lesznek, mint a háborúpártiak – fogalmazott Orbán Viktor a Blikknek adott interjúban. A miniszterelnök feltételezése szerint az európai választás után a miniszterelnököknek a hozzáállása a háborúhoz érzékelhetően megváltozik.

"Van egy európai színtér, meg egy amerikai színtér a nyugati politikában. Az európai színtéren is van birkózás a háborúpártiak és a békepártiak között, valamint Amerikában is zajlik ez. Ha Európáról beszélünk, nem állunk jól. Van húsz egynéhány tagállam az Európai Unióban, amely határozottan háborúpárti. Van egy tagállam, ez Magyarország, amely határozottan békepárti és volt egy ország, Szlovákia, amelyik éppen átmanőverezte magát a választások után a kormány segítségével a háborúpárti álláspontból a békepártiba" – fogalmazott Orbán Viktor a Blikk Talknak adott interjúban, amit a Magyar Nemzet szemlézett.


Többségbe kerülhetnek a békepártiak

A miniszterelnök elmondta, hogy az európai választás nem egyszerűen csak az Európai Parlament mandátumainak a felosztásáról szól majd, ez mindenhol egy nemzeti választás is és a kormányoknak igenis kitettsége, felelőssége van a saját polgárai irányába. Jelezte, hogy az európai választás után a miniszterelnököknek a hozzáállása a háborúhoz érzékelhetően megváltozik majd, mert az európai politika minden gyengesége ellenére is alapvetően mégiscsak demokratikus politika és nem lehet szemben úszni az árral büntetlenül hosszabb távon.

A miniszterelnököknek alkalmazkodniuk kell a közvéleményhez. Arra számítok, hogy lesz egy olyan Európai Parlament, ahol a békepártiak többen lesznek, mint a háborúpártiak

– vetítette előre Orbán Viktor. Továbbá arra számít, hogy a miniszterelnököket tömörítő Európai Tanácsban is megváltoznak az erőviszonyok, amivel több lesz a békepárti és kevesebb a háborúpárti kormányfő.

"A béke tűzszünetet jelent és béketárgyalásokat" – jelentette ki Orbán Viktor. Rámutatott, a béketárgyalás két fél között kell, hogy megtörténjen, azonban az ukrán-orosz háború nem olyan egyszerű, hogy ez a két fél között folyjon le, mivel ez egy proxy-háború. Mint mondta, Ukrajna és Oroszország között valamilyen érintkezésnek lennie kell, de a háttérben tárgyalások lesznek Amerika és Oroszország között is.


Abszolút biztonság nincs

"Robert Fico merénylője háborúpárti, mivel legnagyobb kifogása a szlovák miniszterelnök ellen a merénylőnek az volt, hogy az nem háborúpárti" – fogalmazott Orbán Viktor a szlovák kormányfő ellen elkövetett merénylet kapcsán. A miniszterelnök jelezte, hogy Fico kormánya baloldali, akivel szemben egy baloldali progresszív ellenzék áll. Mint mondta, a Fico féle Smer párt baloldali, békepárti, és hagyományszerető.

A Fico elleni merénylet kapcsán a kormányfő jelezte, hogy abszolút biztonság nincs, nagyon nehéz egy ilyen helyzetet kezelni, szinte nem is lehet. 

A miniszterelnököt nem lehet elkeríteni a híveitől

– hangsúlyozta.

A fotó illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

Helyes volt a lemondás

Orbán Viktor Novák Katalin kegyelmi ügye kapcsán leszögezte: a köztársasági elnöki intézmény Magyarországon el van választva a kormánytól és ezzel kormányfőként foglalkozni rendkívül érzékeny dolog, ilyen például a kegyelmi ügyek kérdése is. Szerinte ebben Novák Katalinnak önállóan kellett döntenie, és helyes volt a lemondása. Varga Judit lemondásáról úgy vélekedett, az a szerencsétlen része az ügynek. Felidézte, hogy volt egy húszéves gyakorlat, miszerint az igazságügyi miniszternek – akárhogy döntött az államfő – ellen kellett jegyeznie a kegyelmi kérvényt, nem volt más választása. A miniszterelnök elmondta, hogy a lemondás óta beszélt Novák Katalinnal, nem csak munkatársak, hanem barátok is voltak. Varga Judittal gyakrabban találkozik, mert vannak kérdések amikben számít a véleményére.


Szokatlan, hogy valaki lehallgatja a feleségét

Az interjúban kitértek Magyar Péterre is, aki kapcsán Orbán Viktor leszögezte: nem ismeri, és egész életében két mondatot beszélt vele maximum. Arról, hogy a baloldali politikus az úgynevezett belső körökben volt, a kormányfő kijelentette: „én akkor biztos nem voltam benne.”

Szokatlan azonban, hogy valaki a feleségét lehallgatja és politkai eszközként használja fel 

– jegyezte meg.

A miniszterelnök felhívta a figyelemet arra, hogy egyetlen magyar állampolgártól sem lehet elvitatni azt a jogát, hogy politikai tüntetéseket szervezzen. "Az zavarna, ha a Fidesz térfelén történt volna, de mivel ez a baloldalon történt és ez az ellenzéken belüli világra tartozik, ezért nincs hozzá személyes, vagy érzelmi viszonyom" – mondta.


Győzelmi eséllyel lép pályára a magyar válogatott

"A hivatalban lévő miniszterelnöknek ne essen le a gyűrű az ujjáról, köszöntse fel a nyolcvanadik születésnapján a volt miniszterelnököt" – válaszolta Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy Medgyessy Péter volt miniszterelnöknek egy karton bort ajándékozott a nyolcvanadik születésnapjára. Szót ejtett róla, hogy egy másik volt kormányfőnek, Horn Gyulának segített, miután megbetegedett.

A hamarosan kezdődő labdarúgó Európa Bajnokság kapcsán Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországnak olyan válogatottja van, amely mindenkivel szemben a győzelem lehetőségével lép pályára. Jelezte, hogy a válogatott mindhárom csoportmérkőzésén a helyszínen akar szurkolni. A párizsi olimpia kapcsán viszont elmondta, hogy nem tervez jelen lenni, mivel az ötkarikás játékokon a a köztársasági elnök szokott részt venni.

Az olimpiát magyar szempontból jobb a tévén keresztül követni, ugyanis nagyok a távolságok, az ember pedig ugyanúgy beleszorul a dugóba, mint Budapesten

– tette hozzá.


Jó évek várnak Magyarországra

Szóba került, hogy Orbán Viktor 1998-ban, az első választási győzelem során, azt mondta, hogy jó évek várnak Magyarországra. Ennek kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy összességében elégedett azzal, amilyen most Magyarország, bár teljesen sose elégedett.

Összességével vállalható, amit harminc évvel a rendszerváltás után összehozott az ország. Elég erősnek bizonyult az ország ahhoz, hogy a covid után képes legyen felállni. A háborús árakból és a háborús inflációból is képes volt felállni az ország. A következő néhány év pedig megint jó lesz Magyarország számára

– fogalmazott a kormányfő az interjú végén.

2024. május 23. 18:21
Óriási porördögöt vettek videóra Orosházánál
Méteres porördög alakult ki Orosháza közelében, erről videó is készült.
Újabb fejlemény Sallai Nóra tragikus balesetének ügyében
Meggyanúsították a sofőrt, aki letarolta Sallai Nóra autóját tavaly szeptemberben, Alsónémedinél.
Élő videózása közben lelőttek a népszerű 23 éves női influenszert
A halálos lövés pillanatát a modell követői élőben láthatták.
Elrabolták az óbudai idős nőt, miután eladták a lakását
Elrabolt és fogva tartott egy idős asszonyt egy család, miután eladták az óbudai lakását. Négy fogva tartó rokont fo...
Hihetetlen, hogy mit kapott gyorshajtáson egy traffipax Svájcban
Nem mindennapi bűnelkövetőt fotózott le egy traffipax a svájci Köniz városában.
Viharos széllökések és heves zivatarok is lehetnek
időjárás-jelentés, 2025. május 15., csütörtök dél
Szijjártó: a lengyel külügyminiszter ukrán propagandával támadta Magyarországot
Brüsszel és Varsó is fel akarja erősíteni Ukrajna magyarellenes rágalomhadjáratát, amelynek célja, hogy ellehetetlen...
Tények reggel teljes adás, 2025. május 15., csütörtök
FELKAVARÓ - Zokogva tett vallomást az ajaki gyilkos, aki egy széklábbal agyonverte az apját tavaly. Azt állítja, hog...
Villám csapott egy állatkertbe, rengetegen megsérültek
Villám csapott be szerdán egy dél-franciaországi állatparkba, tizenhárom ember megsérült, köztük egy német nő súlyos...
Kocsis: fellépünk az ukrán propaganda ellen
Külföldről finanszírozott médiumok Magyarországot lejárató ukrán propaganda legfontosabb szószólói – jelentette ki K...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.