Orbán Viktor: Lassú az apadás, az árhullám várhatóan jövő hét közepén hagyja el az országot + videó

A miniszterelnök tájékoztatást adott az árvízi védekezésről.

Elérkeztünk az árvízi védekezés hetedik napjához. A Lajta Mosonmagyórávrnál ma délelőtt tetőzik majd, ez a folyó esetében a legnagyobb vízszintet valószínűsíti. A Duna tetőzése ma Dunaremete térségében várható, Mosonmagyaróvár magasságában – ismertette Orbán Viktor a legfrissebb tudnivalókat az áradással kapcsolatban a védekezésért felelős operatív törzs ülése után.

Figyeljük Ausztriát, és azt látjuk, hogy az apadás lassú – jelezte a kormányfő. Az egyik kihívás a legmagasabb vízszinttel szembeni védekezés kihívása, ami működik, a második kihívás a lassú apadáshoz kapcsolódik, a csökkenéskor vannak olyan árvízvédelmi jelenségek, amelyek meg tudják bontani a gátakat, például a buzgárok megjelenése. "Nem szabad a figyelemnek lankadnia a legnagyobb vízszint elhaladását követően sem, ezt majd a vízügyeseknek kell érvényesíteniük" – tette hozzá. Közölte: az a jó hír, hogy a következő egy hétben nem várható eső, vagyis nem kap utánpótlást az árhullám.

Fontos osztrák tapasztalat, hogy a következő hétben nem várható csapadék, ezért a levonulás végleges lesz, nem időleges. A másodfokú védelmi szint hosszát 33, a harmadfokúét 3, a rendkívüli készültség területét 37 kilométerrel növelték meg a Lajta miatt, ez összesen mintegy 70 kilométeres meghosszabbítást jelent.


Jövő hét közepén várható az árhullám levonulása

Orbán Viktor kijelentette:

Jövő hét közepén a déli területen hagyja el az országot a tetőzés, ami Budapesten valószínűleg szombat éjjel következik be, a jövő hét közepén a rakpart már felszabadítható lesz.
Mozgósítottak további kétszáz főt, most 1472-en védekeznek, újabb 200 katona érkezésével immár 1936 katona védekezik. A rendőröknél is történt mozgósítás, illetve növelik a védekezésben dolgozó elítéltek számát, akik közül ma már kétszázan fognak segíteni, valamint 152 polgárőr, 151 közmunkás, illetve számos önkéntes tűzoltó is a gátakon dolgozik. Tegnap 4012 önkéntes vett részt a munkákban, rajuk kívól 15353 önkéntes van még tartalékban – sorolta a miniszterelnök.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint arra is kitért, hogy az emberek rendezetten jelentkeznek erre a munkára, hiszen Magyarország már korábban kitanulta a védekezés szakmáját. Megerősítette, hogy jó döntés volt a Lajtánál a víztározó megnyitása a vízszint alakulásának fényében, ami csökkent, de ideiglenes tározók még készenlétben állnak. Eddig másfél milliónál is több homokzsákot töltöttek meg és helyeztek el a védvonalakon. – Fegyelmezett, nyugodt és jó tempóban halad a védekezés.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jól áll a védekezés

A budapesti védművek elérték a kiépítettség száz százalékát, úgy látják, hogy Budapest védelme megoldott. A Dunakanyarban vannak a legnehezebb helyszínek, de ott is egy nap alatt sokat javult a védekezés készültségi foka, a legtöbb helyen száz vagy bőven kilencven százalék feletti a védettség szintje. "Nagymaroson nagyszerű és eredményes volt a védekezés, a hivatásos állomány jó állapotban van, az ország a helyzet komolysága mellett is biztonságban van, sem eszköz, sem élőerő hiány nincs" – szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a helyzet komoly és nehéz, de a védelem színvonala optimizmusra ad okot, a vizet a mederben tudják tartani.

Magyarország bejelentést tett, ezért Brüsszelben elkezdték vizsgálni, hogy az árvízi helyzetben hazánknak milyen segítséget nyújthatnak.

"Ha arra várnánk, hogy Brüsszel kisegítsen bennünket a bajból, akkor nyakig állnák a vízben" – mondta a kormányfő kérdésre válaszolva. Végezni kell a munkánkat, finanszírozni a védekezés költségeit, és majd ha a bonyolult brüsszeli eljárások befejeződnek, és nem büntetnek azzal, hogy nem adják meg a nekünk járó segítséget, akkor érkezik onnan támogatás. Tisztelettel köszönjük Brüsszelnek, hogy legalább gondoltak ránk – fogalmazott a kormányfő.

A költségekről szólva a miniszterelnök elmondta: a védekezési kiadások költségénél nem számolnak plusz kiadással, mert ezt a költségvetésben minden évben megtervezik. A másik költség a vízkárok kompenzálása, ennek az összegét az árvíz végén fogják meghatározni, de most úgy tűnik, hogy jelentősebb kártérítést nem kell fizetni. A vízügyesek bérét viszont rendezni kell a mostani árvíztől függetlenül is, 2025-tel kezdődően 1-3 éves időtávban fogják ezt megtenni. "A bajban nem a zseb, hanem a szív számít, de a zseben javítani kell" – mondta.

A jövőre vonatkozóan Orbán Viktor leszögezte: Kismaroson szükség lesz mobilgátrendszer kiépítésére, illetve néhány kisebb fennmaradó szakaszon is meg fogják építeni a védműveket. "Nagyobb nyugalmat ad, ha állandó védműrendszerünk van Budapesttől az ország nyugati határáig" – vélekedett.

2024. szeptember 19. 08:45
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Drága Kicsi! Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szór...
A zenész-legenda Leslie Mandoki különleges koncertet adott Budapesten. A „50 év szabadságvágy” című ingyenes szabadt...
Több ezer titkos felvételt készített. Most vádat emeltek ellene.
Magyarországon az úgynevezett "kielégítetlen egészségügyi szükséglet" aránya a legalacsonyabbak közé tartozik az egé...