Orbán Viktor Kijevben: Az unió soros elnökeként az első útja a békéért vezetett

Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.

Orbán Viktor, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkijjel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón megköszönte az ukrán elnöknek a meghívást, jelezve, hogy múlt csütörtökön állapodtak meg a találkozóról Brüsszelben.

A magyar kormányfő hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Hozzátette: a háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot.

Orbán Viktor nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor jelezte: megosztotta azt a véleményét Volodimir Zelenszkijjel, hogy ezek a kezdeményezések hosszú időt vesznek igénybe.


"A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl" - fogalmazott.

Hozzátette: ezt tisztázta az ukrán elnökkel, és hálás az őszinte tárgyalásért és válaszokért. Azt is jelezte, hogy a tárgyalásról az Európai Unió Tanácsának, vagyis az uniós miniszterelnököknek egy jelentést készít, amelynek alapján megszülethetnek a szükséges európai döntések.

A magyar miniszterelnök Ukrajnának sok sikert kívánt és azt ígérte, hogy a magyar EU elnökség alatt állnak Ukrajna rendelkezésére, amiben segíteni tudnak, segíteni fognak.

 


Orbán Viktor Magyarország és Ukrajna kapcsolatáról szólva hangsúlyozta: azzal a szándékkal érkezett Kijevbe, hogy a kétoldalú kapcsolatok ügyében előrelépést tegyenek. A magyar kormányfő konstruktívnak értékelte a tárgyalásokat a kétoldalú kérdésekről, hozzátéve, ideje volt, hogy megtörténjen a találkozó, mert számos olyan ügy van, amely rendezést kíván, és amelyről sokat tárgyaltak és vitatkoztak az elmúlt években.

"A múlt vitáit megpróbáljuk magunk mögött hagyni, és az előttünk álló időszakra összpontosítunk" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor kijelentette: szeretné, hogyha a két ország között a kapcsolatok sokkal jobbak lennének, ezért Magyarország szeretne átfogó együttműködési megállapodást kötni Ukrajnával, olyat, amilyet már a többi szomszédos országgal kötött.


Jelezte: Magyarország, erejéhez mérten szívesen vesz részt az ukrán gazdaság modernizálásában, és ehhez rendezett kereteket szeretne.

Az Ukrajnában élő őshonos magyar kisebbség ügyében a magyar kormányfő azt mondta: esélyt lát arra, hogy előrelépést érnek el.

A Magyarországon élő ukránokkal kapcsolatban pedig bejelentette: örömmel fogadta Volodimir Zelenszkij kezdeményézését, hogy legyen ukrán iskola Magyarországon. Közölte: ennek a finanszírozását a magyar állam vállalja, és annyi iskolát fognak majd működtetni, amennyire szükség van. Ha egyet, akkor egyet, ha tízet, akkor tízet - tette hozzá.

Orbán Viktor emlékeztetett: ukránok korábban is éltek Magyarországon, ukrán önkormányzat is van, de a menekültek magas száma miatt most sokkal többen tartózkodnak itt, mint korábban. Ezekről a családokról gondoskodni kell, munkára, megélhetésre, biztonságra van szükségük, a gyerekeknek pedig megfelelő iskolákra, jó tanárokra - tette hozzá a kormányfő, aki fontosnak nevezte, hogy az itt tartózkodó ukránok otthon érezzék magukat Magyarországon.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2024. július 02. 14:29
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Orbán Viktor: gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó r...
Majdnem megölte a rendőröket, videón a 100 kilométeres hajsza
Letartóztatták az ámokfutót.
Halálra gázolt egy járdán sétáló nőt egy kamion Vecsésen
Szörnyű, végzetes baleset történt csütörtökön este Vecsésen.
Szörnyű halálos baleset történt Solymárnál
Egy ember meghalt Solymár közelében, miután autójával letért az útról és az árokba csapódott, ahol a jármű felborult...
Tények este teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
FEHÉR FÜST - Robert Francis Prevost-ot választották meg a 267. pápának, egy napja kezdődött a konklávé, a negyedik s...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.