
Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket
A kormányfő Alexander Marquierrel és Holger Friedrichhel beszélgetve hangsúlyozta, hogy "ha megfelelően alakították volna a szankciókat, akkor nem lenne az egekben az energia ára, és nem fenyegetné az európai gazdaságokat az, hogy tönkre mennek."
Mint mondta, szankciót csak intelligensen szabad kivetni. Ezzel szemben az EU Oroszországgal szembeni politikája azt mutatja, hogy „egy törpe szankcióz egy óriást”, és ebbe „a törpe belehal”. Aláhúzta, hogy újra kell gondolni a szankciók politikáját, és olyan energiaellátási rendszert kell kialakítani, amelyben az EU nem csupán „gazdát cserél”, vagyis az orosz függőséget lecseréli az amerikaira – amely ugyan politikailag kényelmes, de nem jó –, hanem függetlenségre tesz szert.
Orbán Viktor szerint az ukrajnai háborúban a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján az amerikaiakkal kell tárgyalni.
Mint kifejtette, a háborúnak az erőforrások adják a lényegét, és miközben az oroszoknak szinte korlátlan erőforrásaik vannak energia, katonák és emberi erőforrás terén, Ukrajnának csak azért van elegendő forrása, mert a Nyugat és az Egyesült Államok segíti. A miniszterelnök kijelentette azt is: Joe Biden amerikai elnök túl messzire ment, amikor a többi között háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt. A béke reménye ezért szerinte Donald Trump korábbi amerikai elnök.
"Magyarország a béketáborhoz tartozik, az azonnali tűzszünet és az azonnali béketárgyalások híve vagyok" - jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta: Magyarország már elvesztette körülbelül 200 állampolgárát, akik besorozott katonaként meghaltak a fronton. A miniszterelnök nagy bajnak nevezte, hogy a krímivel ellentétben ezúttal nem sikerült elszigetelni a konfliktust. Hibának mondta, hogy miközben ő a háború előtt békemisszión járt Vlagyimir Putyin orosz elnöknél, a nyugati oldalon senki nem érezte úgy, hogy tárgyalni kell.
Orbán Viktor arról is beszélt: tolerancia ajánlatot tett Olaf Scholz német kancellárnak hétfői berlini egyeztetésükön azokban a kérdésekben, amelyekben a két ország nem ért egyet. Úgy vélte, hogy a magyar-német barátság speciális, és kiindulópontnak mindenképpen jó a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztéséhez.
Mint mondta, a hétfői találkozón toleráns hozzáállást ajánlott Scholznak a migrációt elutasító, a multikulturalizmust ellenző és a tradicionális családkoncepcióhoz ragaszkodó magyar állásponttal kapcsolatban.
Miközben Angela Merkel előző kancellár ezt az ajánlatot következetesen elutasította, Scholz most meghallgatta – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve: azt reméli, hogy további előrelépést hoz majd a két év múlva tervezett újabb hivatalos berlini látogatása, amikor ráadásul Magyarország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.
Címlapfotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket

A Tisza veresége utáni balhéhoz toboroz katonaviselt embereket az ukrán Pride

Tápai Szabina: A tapasztalat a fontos, nem érünk rá kísérletezni - Videó

Orbán Viktor határozott választ adott Brüsszelnek: Nem engedjük el a védett árakat, mert a terhek a családok nyakába hullanának vissza - Videó

Felbukkant egy weboldal, amin Magyar Péter összes eddigi hazugsága szerepel – törheti a fejét, hogy fogja mindet kimagyarázni

J. D. Vance: Amit az Európai Unióban és Brüsszelben látunk, az botrányos

Orbán Viktor: Az 1000 forintos benzinárra szavaz, aki a brüsszel-párti erőkre voksol

Így folyhatott a Tiszához az ukrán feketepénz - videóval

Szijjártó Péter: a vidéki gyárakban dolgozók nélkül nincs tudás- és kutatásalapú gazdaság - videóval

Hal Melinda: Orbán Viktor az egyetlen, aki meg tudja védeni Magyarországot - Videó

Marad J. D. Vance: váratlan fordulat a budapesti látogatásban

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt