
Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!
A kormányfő szerint a baj gyökere a háború, és amíg nincs béke, addig marad a háborús gazdaság, és maradnak a háborús következmények. A szankciók maradnak, mert Brüsszel nem akarja őket visszavonni – írja a Magyar Nemzet.
A miniszterelnök rámutatott: ha a háború véget érne, akkor egy pillanat megváltozna az a közeg, amiben az európai gazdaság van.
Egy hirtelen béke a harcoló feleknek is jót tenne, mert nem vesztenék százak és ezrek az életüket – tette hozzá. Mint jelezte, a helyes politikai és erkölcsi álláspont az, hogy békére van szükség, azonban ezt hazánkon kívül csak a Vatikán képviseli. Hamar megváltozna az európai gazdaság, ha az Egyesült Államok és az Európai Unió másképpen viselkedne
– mutatott rá a miniszterelnök.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Cél az egyszámjegyű infláció
A kormányfő szerint három teendő van: meg kell védeni a munkahelyeket, ebben jól állunk. – A második teendő az infláció letörése. Ez nehezebb dió volt – húzta alá Orbán Viktor.
Emlékeztetett, hogy világosan meg kellett hirdetni azt a politikát, hogy az árspekuláns multik hagyják abba az indokolatlan áremelést. – Erőt kellett mutatni, hogy ez nem megy. Ami sok, az sok – szögezte le. Kiemelte: ezzel elérhető, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció. Úgy látja, hogy az intézkedések eredményei már augusztusban meg fognak jelenni az augusztusi inflációs adatokban.
A magyar gazdaság jól állta a sarat – közölte a kormányfő. Hozzáfűzte: az illetékes minisztereknek ugyanakkor a nyaralás „nem megengedhető”.
Hangsúlyozta: a gazdasági szereplők nem zártak be munkahelyeket, hanem készülnek a jövőre, még akkor is, ha nehéz a helyzet.
Brutális áremelkedés volt, amivel nem tudtak lépést tartani a bérek, ezért meg kell célozni a béremeléseket is
– jelentette ki Orbán Viktor. Hozzáfűzte: a 2024-es költségvetés 6 százalékos inflációval számol, ami magas, de ez a minimum, amit el kell érnünk.
Ha tudjuk folytatni a munkát, akkor ez 5 százalék is lehet – fogalmazott a kormányfő.
Többről szól az atlétikai világbajnokság
Orbán Viktor rámutatott, hogy van gazdasági összefüggés a budapesti atlétikai világbajnokság és a gazdaság növekedése között, ám szerinte ennél nagyobb dologról van szó.
Azt a célt tűztük ki, hogy a főváros világeseményeknek adjon otthont
– ismertette Orbán Viktor.
Emlékeztetett, hogy mindez a Hungexpo felújításával kezdődött, majd következtek a kulturális létesítmények, a harmadik nagy lépés pedig a sportesemények világa. – Ezek mind Budapestre irányítják a világot. Ebbe a sorba illeszkedik az atlétikai vb – ismertette a miniszterelnök, majd köszönetet mondott a rendezvény szervezőinek.
Ma Budapest egy olyan nemzet főváros, ahová el kell jönni. Joggal érezhetik úgy az emberek, hogy ha nem jönnek ide, kihagynak valamit
– mutatott rá Orbán Viktor.
Kijelentette:
Budapest mindenkié!
A miniszerelnök az atlétikai világbajnokság diplomáciai jelentőségét is hangsúlyozta, és megemlítette, hogy a török elnök mellett hazánkba érkezik a katari emír és a szerb elnök is.
A megmaradáshoz erő kell
Az augusztus 20-i ünnepről is beszélt Orbán Viktor. Felidézte, hogy a magyar történelem kacskaringós és viharvert. Mint mondta, 1100 éve messziről jöttünk, és azóta szigetszerűen élünk itt, viszont amit elfoglaltunk, azt tartjuk.
Hogy erre van lehetőségünk, van hagyományunk, kultúránk, amely segít túlélni, abban Szent Istvánnak kulcsszerepe van
– fogalmazott a miniszterelnök.
A kormányfő délelőtt ott lesz Zalaegerszegen a Rheinmetall üzemének átadásán. A miniszterelnök a beruházást méltatva emlékeztetett:
a magyar hadiipar az elmúlt húsz évben leépült, így most már arról kell beszélni, hogyan építjük újjá.
Erő nélkül nem lehet megmaradni. A megmaradáshoz lelki, de katonai erő is kell. Nekünk harcosaink legyenek, és ne egyenruhás munkavállalóink! A legfontosabb a katona. A kiképzésre, a fizetésre helyezzük a hangsúlyt. De kell hadiipar is. Saját gyártás nélkül nem tudunk működőképes hadsereget létrehozni
– mondta a miniszterelnök, aki szerint az ukrán–orosz háború megtanította, hogy nemcsak az a lényeg, hogy mennyi fegyvered van, hanem az is, hogy mennyit tudsz gyártani.

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is