Orbán Viktor: Brüsszel azt javasolja, hogy tegyük tönkre a családokat, a nyugdíjasokat

Magyarország miniszterelnöke arról is szót ejtett, ha tűzszünet lenne, akkor az infláció is gyorsabban csökkenne - írta meg a Magyar Nemzet.

Az infláció megszüntetésének egyetlen biztos módja a béke! Az Európai Unió ma képtelen békét teremteni, ezért változtatni kell

– erről beszélt ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a változtatás lehetősége jövőre jön el, az Európai Parlamenti választásokon. Olyan képviselőket kell az Európai Parlamentbe választani jövőre, akik békepártiak és nem háborúpártiak.

Nem az ő dolguk. Azt javasolják, hogy tegyük tönkre a magyar gazdaságot és embereket. Amit kérnek, az megszorítás

– fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra reagálva, hogy az Európai Bizottság azt ajánlja a magyar kormánynak, hogy szüntessék meg a rezsicsökkentést. A miniszterelnök közölte, hogy ebben a magyarok között pártpolitikán túli egyetértés van.

Magyarországnak ki kell állnia az érdekei mellett

– szögezte le a kormányfő. Kiemelte, hogy minden javaslatot, ami a megszorítás irányába vezet, azt el kell vetni, továbbá jelezte, hogy a költségvetés megalkotása nemzeti hatáskörbe tartozik.

Védelmi költségvetés

A miniszterelnök kifejtette: háborús időket élünk, védekezni kell, így meg kell védeni a munkahelyeket, a nyugdíjak értékét, valamint a családokat. Ezért lesz a jövő évi költségvetés egy védelmi költségvetés. Orbán Viktor elmondta, hogy egy költségvetésnek szerteágazó célokat kell teljesítenie.

Nekünk jó a pénzügyminiszterünk, tapasztaltabb, harcedzetteb minisztert nem találnánk egész Európában, biztonságban érzem nála a költségvetést 

– dicsérte Varga Mihály munkáját a miniszterelnök. Hozzátette: egyedül talán Babis miniszterelnök, korábbi cseh pénzügyminiszter bír hozzá hasonló tapasztalatokkal.

A kormányfő kiemelte: az infláció magától nem fog lemenni, azt le kell törni. Ez egy nagy vállalása a kormánynak. Ennek az évnek a végére egy számjegyűnek kell lennie az inflációnak.

A háború az energiapiacon is zajlik, nem csak a fronton

– vélekedett a miniszterelnök.

Miután Magyarország az a legdinamikusabban fejlődő ország, aminek a legtöbb energiára van szüksége, ezért az energiaárak növekedésének komoly következményei vannak 

– jegyezte meg a miniszterelnök. Mint mondta, ezért szükséges az infláció letörése. 

Felhívta a figyelmet, hogy Brüsszelben annyit akadékoskodtak a baloldal irányításával Paks II miatt, hogy megcsúsztak az építkezéssel. 

Ha nem lenne háború, hanem a béke útját járnánk, akkor hirtelen könnyebb lenne a gazdasági helyzet, és csökkenne az infláció is

– jegyezte meg. Hozzátette: Az Európai Unió ma képtelen békét teremteni, ezért változtatni kell. 

A miniszterelnök szerint a változtatás lehetősége jövőre jön el, az Európai Parlamenti választásokon. Olyan képviselőket kell az Európai Parlamentbe választani jövőre, akik békepártiak és nem háborúpártiak.


Orbán Karácsonyékról: Elment az eszük!

Szót ejtett róla, hogy a háborúnak vannak nyertesei és vesztesei, a legnagyobbat azok szenvedik, akiknek meghalnak a hozzátartozóik.

Keleten a helyzet változatlan, a háború nagyon durva fázisába lépett. Amikor a baloldal azt mondja, hogy háborúban állunk Oroszországgal, akkor nem tudják, mit beszélnek. Ez egy olyan kijelentés, amit a második világháború óta ép elméjű ember nem enged meg magának. Ettől kinyílik a bicska az ember zsebében

– reagált a miniszterelnök Karácsony Gergely főpolgármester szavaira.

A miniszterelnök elmondta: a háborúról való beszéd a háború része, de miután nem vagyunk benne a háborúban, mi kívülről nézzük.

Nem a mi háborúnk, bár közel van 

– tisztázta Orbán Viktor. 

Hozzátette: mi higgadtabbak vagyunk, bár nyugaton mindenki lelkes. A kormányfő kifejtette, hogy minden épeszű ember tudja, ha egy ország támad, akkor háromszor akkora vesztesége lesz, mint annak, amelyik védekezik – utalt Ukrajnára a miniszerelnök. Orbán Viktor úgy fogalmazott: meg kell győzni a feleket, hogy tűzszünetre van szükség.

Szerinte a választásokon az emberek előbb vagy utóbb kikényszerítik a békét, mert az emberek többsége nem háborúpárti.

Akik messze vannak és messziről küldözgetik a pénzt, azoknak nehéz lesz 

– vélekedett. A miniszterelnök szerint nő a békepártiak száma.

Nem kell foglalkozni az EP-vel

A kormányfő kifejtette, hogy miért fognak később igazat adni nekünk: az európai politikának van egy ritmusa. 

A migrációs válság esetén is mi voltunk az egyetlenek, akik nemet mondtak, később mások azt mondták, hogy Magyarországnak igaza volt. Ugyanez lesz a háború kérdésében is

jelezte a miniszterelnök. Mint mondta, biztos abban, hogy nincs messze ez a pillanat.

Ha magyar vagy, akkor állni kell a sarat, ki kell állnod az igazadért. A történelem azt mutatja, hogy amikor nem így tettünk, akkor rajta vesztettünk

emlékeztetett a kormányfő. Arra reagálva, hogy az Európai Parlament el akarja venni az Európai Unió Tanácsának a soros elnökségét, Orbán Viktor elmondta, hogy ezzel nem kell foglalkozni, az EP-nek ehhez semmi köze.

Magyarországnak a lényeges ügyekkel kell foglalkoznia 

– szögezte le.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Törökország Európa kapuja. Erdogan elnök győzelmét üdvözölte, hangsúlyozva, hogy a török elnök nem engedi ki a menekülteket – akik négymillióan vannak – az országból. 

Ha nem ő nyer, 2-3 milliót ránk eresztettek volna, ráadásul egy háborúpárti elnök lépett volna a helyére, aki Soros György helyi embere

vélekedett. Elmondta: az orosz gáz Törökországon keresztül jön be. 

Tehát mint egy falat kenyér, úgy kellett Erdogan győzelme 

– foglalta össze a miniszterelnök. 

A miniszterelnök szerint Berlin, Moszkva, Ankara/Isztambul háromszögben kell a magyar érdekeket képviselni, mind a három kapcsolatrendszer stabil és jól alakul. – A legkritikusabb a német kapcsolat jelenleg – tette hozzá a kormányfő. 

Címlapfotó: Fischer Zoltán

2023. június 02. 09:20
„Komolyan megviselt, nagyon féltem! – megtámadták Miss Moodot
Az énekesnő a megrázó esetről közösségi oldalán számolt be.
Vasvári Vivien Instagramon üzent szerelmének, ennél boldogabb nem is lehetne
Meghitt fotókat osztott meg közösségi oldalán.
Zabszem lehetett a 6-oson kocsikázó sofőr tomporában, két sávon is megbénította a forgalmat
A férfi először fékezéssel akarta büntetni a mögötte haladó sofőrt, majd inkább drasztikusabb megoldást választott.
Erdőtűz tombol Athén határában
Két települést kiürítettek szerdán a hatóságok.
Sírva vallott édesanyjával való kapcsolatáról Tóth Gabi, elárulta, miért fajult idáig a dolog
 Az énekesnő könnyek között, kendőzetlenül vallott az elmúlt 1 évről.
Szandi nagyon kedves gesztust tett a botrány kitörése után
A történtekért is bocsánatot kért közösségi oldalán.
Belefulladt a Balatonba, újabb nyári tragédia történt
Belefulladt egy középkorú ajkai férfi a Balatonba Szigligetnél vasárnap késő délután - tudta meg a veol.hu.
Megválasztották Magyarország Szépét, fotókon a gyönyörű lányok
Katzenbach Andrea lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Cseh Jázmint és Horváth Alexandrát választotta a szak...
Így juthat tovább válogatottunk az Eb-n, mutatjuk
A magyar labdarúgó-válogatott Skócia 1-0-s legyőzésével megszerezte a németországi Európa-bajnokság A csoportjának h...
Lezuhant egy repülő Dunakeszin, újabb részletek derültek ki
Életveszélyesen megsérült egy 17 éves fiatal lány, a fiatalt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. Úgy tudni,...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.