Orbán Viktor: Békét akarunk és tűzszünetet

Most egyetlen dologra kell törekedni, a veszély elhárítására és egyetlen módon lehet a közvetlen veszélyt elhárítani, tűzszünettel; "békét akarunk és tűzszünetet" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Belgrádban.

A kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: kedden lengyel állampolgárok haltak meg, "és fontos, hogy kifejezzük az együttérzésünket, és hogy tudatosítsuk magunkban, hogy miután a szomszédban háború van, ezért veszélyben vagyunk".

Úgy vélte, "veszélyben vagyunk gazdasági értelemben, de fizikai értelemben is". Az, hogy Lengyelország a saját területén vesztett el életeket, jól mutatja, hogy "ha szomszédodban háború van, te sem vagy biztonságban" - fogalmazott.

A miniszterelnök közölte: az pedig, hogy kedden megszűnt az olajellátás keleti irányból Magyarország felé, jól mutatja, hogy a gazdaság is veszélyben van.

Hangsúlyozta: "ha veszélyben vagy te magad, az állampolgáraid és a gazdaságod, akkor egyetlen dologra kell törekedni, hogy ezt a veszélyt elhárítsd". Ezt egyetlen módon lehet megtenni, tűzszünettel; "békét akarunk és tűzszünetet" - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország továbbra is sürgeti, hogy az Európai Unió minél hamarabb tegye lehetővé Szerbia teljes jogú tagságát. Szerbia európai uniós tagsága az európai érdek, és sokkal könnyebben tudnának védekezni a migrációval szemben, ha Szerbia is az Európai Unión belül lenne már - tette hozzá.


Hangsúlyozta: "tegnap kellett volna felvenni Szerbiát vagy tegnapelőtt, akkor ma könnyebb helyzetben lennénk". Magyarország súlyánál fogva nem tudja ezt a kérdést dűlőre vinni az Európai Unióban, de szövetséget építhet a bővítést támogató országokkal - mutatott rá. Közölte: 2024 második felében Magyarország adja majd az unió elnökségét és ha addig nincs siker, akkor abban az időszakban Magyarországon segítheti a folyamatot

Kitért rá: az európai biztonság kulcsországa Szerbia és amikor Szerbia védi a saját határait, akkor nemcsak magát védi, hanem Magyarországot, Ausztriát és az egész Európai Uniót. Ezért világos, hogy Szerbia európai uniós tagsága az európai érdek - magyarázta.

Közölte: addig is, amíg ez nem történik meg, egyetlen cél lehet, hogy a védelmi vonalakat minél inkább délre tolják és Szerbiával, Ausztriával egy közös határvédelmi erőt hozzanak létre.

Magyarország az ehhez szükséges személyi állományt és technikai eszközöket azonnal rendelkezésre bocsátja - mondta.


Orbán Viktor
szerint "ez a baj, amit migrációnak nevezünk, ez hosszabb ideig velünk él majd", ezért hosszú távú együttműködésre és tartós struktúrákra kell törekedni.

Kifejtette: Magyarország speciális helyzetben lévő ország, "mi közvetlenül két nyomás alatt vagyunk", egyrészt a szomszédos Ukrajna felől van egy háborús nyomás, másrészt Szerbián keresztül pedig van egy migrációs nyomás.

Közölte: a magyar és a szerb nemzet sorsközösségben van egymással, ami azt jelenti, hogy együtt vannak jóban és rosszban, segítik egymást. "Miután sorsközösségben vagyunk, együtt kell egymással működnünk" és Aleksandar Vucic Magyarország történetének legjobb szerb partnere - fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: 250 ezer illegális határátlépési kísérletet hiúsítottak meg ebben az évben és "nemcsak egyre többen vannak, hanem egyre nő az agresszivitás is", az embercsempészeknél most már nemcsak fegyverek vannak, hanem használják is időnként a fegyvereiket a határt őrző magyar hivatalos szervekkel szemben.

Úgy látja, a mostani találkozó az egész Balkán számára fontos, mert "az egész Balkán szenved a migrációtól". Kijelentette: a migrációt nem menedzselni kell, hanem meg kell állítani, "egyetlen esetben nem jönnek a migránsok be az országodba": ha tudják, hogy nem fog sikerülni. Azt kell világossá tenni, hogy "nem lehet bejutni a mi országainkba törvénysértő módon" - mutatott rá.


A miniszterelnök kiemelte: Magyarország 2015 óta 1,6 milliárd eurót költött határvédelemre, Brüsszel ebből mindösszesen 1,2 százalékot térített meg, tehát "jól látszik, hogy csak saját magunkra számíthatunk".

Kérdésre a kormányfő elmondta: vannak menekültek, akikre a nemzetközi menedékjogi szabályok érvényesek és vannak vendégmunkások, akiknek az adott ország kiad munkavállalási és tartózkodási engedélyt. Ez a két kategória jogilag szabályozott. A migráns kategória viszont nem szabályozott, így "definitíve illegális" - fogalmazott.

Kifejtette: a migráns illegális határátlépési kísérletre törekvő személy és a törvénytelenséggel szemben a törvény erejénél fogva kell fellépni. "Itt komoly országokról van szó, Magyarország is egy komoly ország, szabályai vannak és azokat a szabályokat betartatja, ha kell erővel" - mondta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy jelen pillanatban az egyetlen komolyan vehető mennyiséget szállítani képes vezeték, amely gázt hoz Magyarországra, Szerbiából érkezik. Korábban hosszú éveken keresztül Magyarországról érkezett a gáz Szerbiába, ami jól mutatja, hogy a két ország számíthat egymásra - közölte.

A sajtótájékoztató előtt egyetértési megállapodást írtak alá az együttműködés erősítéséről az illegális migráció elleni küzdelemben.

MTI/ Fotók: MTI/ Fischer Zoltán

 

2022. november 16. 17:08
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.