
„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg
A miniszterelnök azt mondta: az európai politikában egyre több a "blabla", ismételgetünk dolgokat, amelyekről "magunk se tudjuk már, mit jelentenek", és a végén "nincs akció, nincs cselekedet". Mindeközben Európa folyamatosan veszít versenyképességéből.
Azt is mondta, együtt kell működnie azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, és jelezte, a Santiago Abascallal folytatott megbeszélésen megerősítették elkötelezettségüket a Fidesz és Vox együttműködése mellett.
Szeretnénk, ha Európában is lenne egy jobboldali fordulat
- tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök olyan pártként értékelte a Voxot, amely szereti a hazáját és ki akar állni mellette, és amelynek fontosak a tradicionális értékek, a család és a történelem, amire a jövőt építeni lehet.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Orbán Viktor Spanyolországról szólva úgy fogalmazott: Spanyolországnak nagy tekintélye van Magyarországon, mindig is "fontos országnak tartottuk, amelynek döntő szava van az európai ügyekben".
"Nagy történelem, nagy nép, nagy szenvedélyek" és "komoly ambíció" - értékelt a miniszterelnök.
Santiago Abascal megerősítette az együttműködés szükségességét azokkal, akik egy sokkal erősebb Európáért küzdenek.
Kiemelte: mélyen elítéli azt az üldözést, zsarolást, amit Brüsszel Magyarország ellen folytat.
Az ideológiai diszkrimináció az igazi veszély az európai egységre - szögezte le, hozzátéve, ez precedenst teremthet. Ma Magyarország és Lengyelország vannak soron, de bármely pillanatban más országokat is pellengérre állíthatnak a brüsszeli bürokraták - vélekedett.
A spanyol politikus elfogadhatatlan kettős mércének nevezte, hogy olyanok döntenek megválasztott politikusokról, akiket nem választottak meg.
Megköszönve Orbán Viktornak a vendéglátást, kiváltságos helyzetnek értékelte, hogy olyan kormányfőtől tanulhat, aki a szabadságért harcolt, aki sikerrel mozdította el Magyarországot a kommunizmus útjáról és fordította helyes irányba.
A spanyolországi választásokról szólva reményét fejezte ki, hogy a Vox párt többséget szerez és így nem kell majd paktumot kötnie senkivel.
Forrás: MTI

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet